Jobb lába helyett a balt operálták meg Miskolcon

2007.06.07. 21:18
Összekeverték a jobb és a bal lábát egy betegnek Miskolcon. A kórház szerint a beteg sem szólt, pedig nem altatták el.

A jobb térde helyett tévedésbõl elõször a balt operálták meg csütörtökön egy férfinak Miskolcon, a Diósgyõri Kórházban - erõsítette meg a hírt Hártó György, a kórház igazgatója.

Mint mondta, véleménye szerint kicsit egyoldalú az a közlés, amely szerint tévedésbõl nem a problémás térdet mûtötték elõször, hanem a másikat, ugyanis a betegnek mindkét térdén bõr alatti kitüremkedése volt, viszont csak az egyik okozott problémát, panaszt, a másik pedig nem.

A beteg egyébként nem volt altatásban, éber volt, és õ sem jelezte a tévedést a mûtéti elõkészítésnél - tette hozzá. Mint mondta, amikor a hibát észlelték, azonnal megoperálták a mûtétre elõjegyzett térdet is. A férfinek így jelenleg mindkét térdén egy-egy ötcentis vágás található.

Hártó György azt is elmondta, hogy a kivizsgálják az eset körülményeit.