Gyurcsány nem használ statisztákat

2006.02.04. 13:14
Választási programot hirdetett, miniszterelnök-jelöltet és országos listát állított szombaton a szocialista párt országos választmánya. Az előbbi kettő a vártnál is kevesebb vitát hozott és személyi kérdésekben is csak gyenge próbálkozások történtek az eredeti lista módosítására. Gyurcsány szerint az ő válaszaik a kihívásokra nehezebbek, mint "statisztákkal eljátszani a néhol nem is létező problémákat".

"Magyarország még nem ért célba, a fejlesztések, építkezések ideje jött el" - mondta Hiller István, a szocialista párt országos választmányi ülésén, ahol a párt választási programját ismertette. Hiller előzőleg bejelentette, hogy a szocialista párt kongresszusának Gyurcsány Ferencet fogja javasolni miniszterelnöknek.

Folyamatos fejlesztés, takarékos állam

#alt#
Hiller, Gyurcsány, Simon
fotó: Barakonyi Szabolcs

Hiller szerint mindennek megvan a fedezete, szerinte a választás "nem ígéret- hanem felelősségverseny". Programunk a folyamatos fejlesztés politikája, szerinte a tartalékok nem a költségvetésben, hanem az EU-s támogatásban vannak. "Erős takarékos államot akarunk, csökkenteni fogjuk a parlamenti képviselők létszámát". Hangsúlyt fektetnek a mezőgazdaságra, hogy például "biztonságos élelmiszer kerüljön az asztalra".

Hiller szerint a párt a nyugdíjasokkal nemcsak kampány időszakban foglalkozik, valamint "cél, hogy Magyarország legyen a legerősebb gazdaság a térségben." Tudásalapú gazdaság az ország jövője - sorolta a pártelnök a programban kiemelt területeket.

A három igen programja

Deutsch-Für: Gyurcsány az elbocsátások miniszterelnöke
Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke, az MSZP pedig a munkanélküliség pártja - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, a Fidesz-frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján, a budapesti Pilvax kávéházban. "Az MSZP mai tanácskozása, programjának meghirdetése, miniszterelnök-jelöltjének megnevezése világossá tette, hogy az MSZP továbbra is a munkanélküliség pártja kíván maradni, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az elbocsátások miniszterelnöke" - mondta Deutsch-Für Tamás. A fideszes politikus szerint Gyurcsány Ferenc, "mint baloldali milliárdos a saját gyáraiból, azok állami tulajdonból történő megszerzését követően", még miniszterelnökként is, több száz ember bocsátott el, ezért tulajdonosként bebizonyította, hogy az "elbocsátások miniszterelnöke". Deutsch-Für Tamás szót ejtett a pályakezdő állástalan fiatalok számának növekedéséről, ugyanakkor megjegyezte: a munkanélküliség radikális növekedése mellett, az elmúlt másfél évben másfélszeresére emelkedett az állami vezetők száma. Deutsch-Für azzal indoklota a sajtótájékoztató helyszínét, hogy négy éve a Pilvax kávéházban mutatta be Egyetértésben a nemzettel című programját Medgyessy Péter.
MTI
A programban nagy gondot fordítanak a "kulturális esélyegyenlőségre" és az "egészségügy átfogó átalakítására" (közegészségügy, járványügy, anya-és gyermekellátás). Az egyéni önkéntes kiegészítő biztosítást is megemlítette a pártelnök. "A mi programunk nem tagadásból épül fel, hanem igenekből. Igen az erős köztársaságra, igen a sikeres Magyarországra, igen a második Gyurcsány kormányra" - zárta a szokásosnál hatásosabb beszédét a pártelnök.

Fejlesztések vs. újkonzervatizmus

Ezután a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsány Ferenc vette át a szót a pártelnöktől és úgy értékelte, hogy a Hiller István által kidolgozott választási program alkalmas arra, "hogy a következő kormány programja legyen, többről szóljon, mint négy évről."

"Az a feladatunk" - mondta Gyurcsány, "hogy állami eszközökkel biztosítsuk a növekvő életszínvonalat, hogy "mindenki úgy érezze, hogy róla szól az ország."

A kormányfő szerint két irány van Magyarországon: a fejlesztések vagy az újkonzervativizmus útja. Az utóbbi szerinte az, amikor az új gazdaság megerősítését a radikális adócsökkentésben látják, amikor a kínálatélénkítő gazdaságpolitikát aránytalanul, nem a közjót szolgálva teszik. Gyurcsányék viszont a fejlesztések, a munkahelyek elosztásának, a munkára épülő szociális biztonságnak az útját követik. A kormányfő szerint "szenvedély az álmokhoz kell", a politikának viszont nem az a dolga, hogy mindent, ami körülöttünk van a végletekig leegyszerűsítsen és hogy "megvegye az emberek álmait" - mondta.

Eltérő megoldások

#alt#
Az első sorban

Gyurcsány úgy véli, ha igaz a széthúzás, akkor nem olyan programot kell hozni, amely az ország minden pontján ugyanazt nyújtja, "nem lehet ugyanazt a megoldást kínálni egy multicég igazgatójának, mint egy Békés megyei kisnyugdíjasnak" - mondta. A kormányfő szerint az MSZP programja új megoldást ad a mai kor kihívásaira, ami szerinte nehezebb, mint "statisztákkal eljátszatni a néhol nem is létező problémákat" - utalt a Fidesz legújabb plakátkampányára.

"A mondjunk minél nagyobb butaságot versenyt engedjük megnyerni ellenfeleinknek, az MSZP programja nem ilyen. Az MSZP felkészült az ezt követő kormányzásra" - zárta a taps miatt csupán egyszer megszakított beszédét a kormányfő.

A két vezető politikus beszéde után a választmány zárt ülésen vitázott a programról és az országos listáról. A programról a vártnál is kevesebbet vitáztak és személyi kérdésekben is csak gyenge próbálkozások történtek az eredeti lista módosítására.

Elkészült a huszas lista
Az MSZP országos választási listájának első húsz helyén szereplő politikusok nevét ismertette Hiller István, az MSZP elnöke szombaton a párt országos választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón. A pártelnök ismertetése szerint a választmány által egyhangúlag támogatott lista első helyein sorrendben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Horn Gyula volt miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese és Simon Gábor, a választmány elnöke szerepel.
MTI