Országos pártértekezleten értékel az MSZP nyáron

2008.01.13. 18:18
Kétnapos kkihelyezett elnökségi ülést tartott a hétvégén a szocialista párt Egerben, ahol a népszavazási kampány felelősévé Juhász Ferencet tette meg a testület. Döntöttek arról is, hogy a ciklus félidejében, nyáron országos pártértekezleten tekintik át a helyzetet.

Gyurcsány Ferenc kétarcúnak ítéli a 2007-es évet. A szocialisták elnöke, a párt kétnapos egri, kihelyzett elnökségi ülésé után tartott vasárnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a tavalyi esztendő számos nehézséget hozott, de több területen már látszanak a javulás jelei. Az elnökség foglalkozott a Fidesz által kezdeményezett népszavazás ügyével és Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a referendummal kapcsolatos szocialista kampány politikai koordinátorának.

A szocilaisták elnöke bejelentette, hogy nyáron országos pártértekezletet hívnak össze, ahol, a kormányzati ciklus feléhez érve elemzik a kabinet és a politikai baloldal szerepét, az elért eredményeket

A kormányfő javuló tendenciát lát abban például, ahogyan a közpénzek kezelésének kérdése alakul. Azt mondta: Magyarország most a gyors egyensúlyteremtés szakaszában van, reális az esély, hogy 2009-re közpénzügyekben az egyensúly helyreáll. A miniszterelnök a tavaly indított Új Magyarország program kapcsán is optimista, szerinte a 2013-ig tartó fejlesztési program megvalósításában szintén jól állunk.

Gyurcsány Ferenc örömmal nyugtázta, hogy csökkent a szürke- és feketegazdaság aránya. Mint mondta ezt többek között a lakosság terheinek kényszerű növelésével érték el. A miniszterelnök elismerte, hogy az utóbbi időszakban 4-5 százalékkal csökkentek a jövedelmek. Azt ígérte azonban, hogy a jövedelmek ismét nőni fognak. 2008-ban a politika fő iránya nem változik, a nyugodt építkezés programját képviselve az átalakításokat folytatni kell - tette hozzá.

Az egészségügyi reformmal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc elmondta: a frakció álláspontja nem változott a decemberihez képest. A szocialisták kétnapos elnökségi ülése kapcsán már szombaton tüntetők gyülekeztek az esemény helyszínén. A be nem jelentett tüntetés hatására a vasárnapi sajtóeseményt több tucatnyi rendőr biztosította. A hatóságok mindenkit igazoltattak a tanácskozás helyszínéül szolgáló egri szálloda környékén, az utcát pedig kordonnal zárták le.