Gyurcsány: Nem adom fel

2007.06.09. 13:12
A második Gyurcsány-kormány egy évét értékelték szocialista vezetők a budapesti SYMA-csarnokban szombaton. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatást és biztatást kért a reformok folytatásához, és azt ígérte, apostolok, hírvivők magyarázzák majd el az országnak a változásokat. A kormányfő bízik az ország bölcsességében, és szerinte megnyerik a vizitdíjról és a tandíjról szóló a népszavazást.

„Nem adjuk fel, én sem adom fel, [...] sem megállni, sem lassítani nem kívánok, és nem is fogok" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke a SYMA-csarnokban, a kormány megalakulásának első évfordulóján rendezett pártgyűlésen.


Nézze meg képeinket!

A kormányzati évet összegző Gyurcsányt üdvrivalgás és lelkes taps fogadta, a rendezvényen Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kiss Péter alelnök is beszélt.

Reform vagy bukás?

A rendezvényt az őszödi beszéd részleteinek bejátszásával kezdték. A miniszterelnöknek a balatonőszödi kormányüdülőben a frakció előtt elmondott, majd ősszel kiszivárgott beszédének „reform vagy bukás” kezdetű mondata hangzott el többek között.

Lendvai Ildikó arról beszélt, hogy az MSZP az elmúlt egy év alatt felnőtt, és felnőttként kezeli az országot, az embereket is, nem úgy, mint az ellenzéki párt, a Fidesz, amelyik dedópolitikát folytat.

Esemény utáni tabletta

A frakcióvezető Orbán Viktor nemrégiben megjelent, Egy az ország c. könyvéről kijelentette, johy az olyan, mint az esemény utáni tabletta, mert a Fidesz elnöke volt az, aki a legtöbbet tette az ország kettészakításáért.

Több reform kell, de kevesebb ígéret és reformretorika, több jó megoldás és több párbeszéd kell, mondta beszédében Kiss Péter, aki felszólalása előtt elhagyta a szemüvegét, de hoztak neki egy másikat, és ekkor azt a tanácsot kapta a kormányfőtől a beszédéhez, hogy "húzzunk bele!".

Kiss szerint hozzányúltak a szerzett jogokhoz, reformokat vezettek be, a konvergenciaprogramot végigviszik, eközben "a radikális ellenzék majd' ránk gyújtotta az országot".

Zsibbadó láb és fotel mellé dobott zokni

A kormányfő a reformok folytatásának szükségességét hangsúlyozta, mondandóját hasonlatokkal támasztva alá. Ha az ember keresztbe teszi a lábát, és sokáig mozdulatlanul ül akkor, amikor el akar indulni, a lába zsibbadni kezd, nehezen teszi meg az első lépéseket.

A hasonlat előtt Gyurcsány arról beszélt, hogy Magyarország elveszejtésével járna a "handabanda-politika", ezért az embereket, akik 40-50-60 évesek, arra kell kérniük, hogy picit változtassanak eddigi szokásaikon, hogy máshogy éljenek. Tudja, hogy ez nehéz, amikor még sokéves házasság után sem tudja sok feleség rávenni a férjét, hogy este, a tévé elé ülve ne a fotel mellé dobja a zokniját.

Szerinte az úton végig kell menni, ha kell, akkor több körültekintéssel, ha kell, több bölcsességgel, nagyobb partnerséggel, de „szó nem lehet arról, hogy visszaforduljunk, hogy megálljunk, hogy föladjuk azokat az elképzeléseket, amelyekkel elindultunk".

Balga ember, aki az első negyed után győzelmet ünnepel

A miniszterelnök a vizitdíjról és a kórházi napidíjról kezdeményezett fideszes népszavazással kapcsolazban azt mondta, hogy lehet népszavazást tartani, „de meg fogjuk nyerni”. A kormányfő ugyanis bízik az ország bölcsességében.

Gyurcsány azt is mondta, hogy balga ember, aki az első félidő után ünnepel, aztán gyorsan korrigált: mármint az, aki az első negyed után a győzelmét ünnepli. Orbán Viktorra utalhatott, amikor hozzátette ehhez: „Nemcsak politikusnak nem jó, futballistának sem.”


Képek a nagygyűlésről

Gyurcsány – némileg ellentmondva Kiss Péternek – kijelentette, hogy apostolokat, hírvivőket kell küldeni az emberek közé, hogy eljusson hozzájuk a reformok üzenete.

Az egy év alatt megtett reformok eredményei közül kiemelte, hogy a második Gyurcsány-kormány tett a legtöbbet a gazdaság kifehérítéséért, 110 ezren regisztráltak ez idő alatt a társadalombiztosítónál.

„Arra van szükségem, hogy biztassatok, hogy azt mondjátok, gyerünk, MSZP, gyerünk, miniszterelnök úr, gyerünk, Feri!” – fogalmazott. A beszéd után a párt 2006-os választási kampányának dalát, a Geszti Péter által írt Igen, igen c. számot hallgatta meg a küldöttség.