Megszüntették az eljárást a csillebérci vadászház ügyében

2003.01.18. 13:50
Annak ellenére szüntette meg a nyomozást a csillebérci úttörőtábor vadászházának eladása ügyében a rendőrség, hogy a gyanú megalapozottnak bizonyult - jelentette ki Rogán Antal. Mint mondta, a vizsgálat megállapította, hogy a 15 millióért eladott ingatlan valós értéke megközelítette a százmillió forintot. Véleménye szerint a rendőrség a "szocialista törvényesség" alapján járt el, miszerint "akit a párt szeret, az nyugodtan csalhat".
Megszüntette a nyomozást a volt csillebérci úttörőtábor területén fekvő vadászház értékesítése ügyében a rendőrség - jelentette be a tábor bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke. Rogán ugyan már karácsony után kézhez kapta a rendőrség határozatát, mégis csak most hozta nyilvánosságra.

Százmilliós ingatlan 15 millióért

Elmondása szerint a rendőrség annak ellenére szüntette meg az eljárást, hogy az 1999-ben 15 millió forintért eladott száz négyzetméteres alapterületű ingatlanba később Rácz Péter, a Magyar Úttörőszövetség (MÚSZ) ügyvezető elnöke költözött be. Az ügyben Rogán tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával.

"A határozat azért nagyon sajnálatos, mert ugyanabban a négy oldalban egyébként az is benne foglaltatik, hogy a gyanú megalapozottnak bizonyult" - mondta Rogán. Elmondása szerint a vizsgálat megállapította, hogy az eladás időpontjában 96,8 millió forint volt az ingatlan értéke. A Fidelitas alelnöke szerint Rácz nem tájékoztatta a MÚSZ vezetőit arról sem, hogy az ingatlanra az eladás előtt építési engedélyt adott ki a XII. kerületi önkormányzat.

Szocialista törvényesség

"A rendőrség ennek ellenére azzal indokolta döntését, hogy nem állapítható meg, hogy az ügyletből Rácz Péternek haszna, a MÚSZ-nak pedig kára származott volna" - mondta Rogán, aki szerint a rendőrség a "szocialista törvényesség" alapján járt el. Véleménye szerint ez azt jelenti, "hogy akit a párt szeret, az büntetlenül csalhat, akár lophat is". A további lépéseket attól teszi függővé, hogy a belügyminiszter vagy az országos rendőrfőkapitány felülvizsgálja-e a nyomozást megszüntető határozatot.

Rogán kérjen bocsánatot

Rogán Antalnak tiszteletben kellene tartania az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezet Bűnözés Elleni Igazgatóságának határozatát - nyilatkozta Rácz Péter az MTI-nek. Közlése szerint mind a rendőrség, mind pedig az ügyészség egyértelműen megállapította, hogy nem történt jogszabályba ütköző bűncselekmény, ezért "pontot kellene tenni az ügy végére", és a feljelentőnek elnézést kellene kérnie azoktól, akiket alaptalanul megvádolt.