Navracsics a jókedvű Fideszről és a gyáván ünneplő kormányról

2007.03.16. 11:43
A fideszes frakcióvezető szerint pártja tartotta a demokratikus Magyarország legnagyobb békés március 15-i ünnepét. Az esti események Navracsics szerint is a kormány érdekét szolgálták. Szóvá tette, hogy Gyurcsány nem tiltakozott az árpádsávos zászló ellen a hivatalos ünnepeken, és azt mondta, a fideszes képviselő, Wittner Mária 56-osként szólalt fel a Jobbik rendezvényén.

Navracsics Tibor szerint a magyarországi polgári demokrácia legnagyobb békés megemlékezését tartotta március 15-én a Fidesz. "A Fidesz tegnapi, március 15-ei ünnepsége a szabadság ünnepe volt. Amióta a demokratikus Magyarország létezik, amióta polgári demokrácia létezik Magyarországon, soha ennyi ember békésen nem ünnepelte még március 15-ét."

Gyurcsány nem tiltakozott az árpádsávos zászló ellen

Navracsics azt mondta, hogy a Fidesz nyílt téren, békésen, jókedvűen ünnepelt, szemben a kormánnyal, amely kordonok közé zártan, válogatott közönség előtt, szemmel láthatóan riadtan, gyáván emlékezett. "Riadtan láttam, hogy 15-én reggel is, a zászlófelvonásnál és este a Művészetek Palotájánál az árpádsávos zászló oly közel került Gyurcsány Ferenchez, hogy szinte már érintette..., láthatóan nem tiltakozott az ellen, hogy az árpádsávos zászló ott van a történelmi zászlók között."

Navracsics kijelentette, hogy ami hat óra után történt, az nem a Fidesz által rendezett március 15-ének a része volt. Nem tudja, hogy kik szervezték, kik követték el és milyen okok vezettek a csütörtök esti eseményekhez. Egy biztos, ami csütörtökön este történt, az a hatalom érdekét és nem a Fidesz érdekét szolgálta, ők abban voltak érdekeltek, hogy békés, jókedvű ünnepség legyen.

Wittner 56-osként ment a Jobbikhoz

Navracsics azt mondta: "Ismereteim szerint a Fidesz politikusai most veszik fel a kapcsolatot az országos rendőrfőkapitánnyal, és megköszönik, hogy a körülményekhez képest kulturált módon tartották fenn a rendet." Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője felszólalt a Jobbik március 15-ei rendezvényén, Navracsics azt válaszolta, hogy megkérte politikustársát, gondolja át részvételét. De elfogadta a képviselő érvelését, miszerint ez a felszólalása az 1956-os szerepvállalásához kapcsolódik.