Nem nyomoznak Király B. olajügyében

2004.02.11. 07:32
Semmilyen bizonyíték nem került még elő arról, hogy Király B. Izabella vagy pártja iraki olajpénzeket kapott volna. Az ügyben a hatóságok még nem kezdtek vizsgálatot, a Nemzetbiztonsági Hivatal még nem rendelkezik kellő információval a feljelentéshez.
Nem folytat vizsgálatot a Király B. Izabellának juttatott iraki olajjutalék ügyében egyetlen magyar hatóság sem - értesült a Népszabadság. A pártok finanszírozásának tisztaságát ellenőrző Állami Számvevőszék, az ügyészség, a rendőrség és az APEH szerint az ügy "egyelőre csak politikai viharokat kavart, még az sem biztos, hogy megtörtént" - írja a napilap.

A hatóságok feltehetően a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentésére várnak, egyelőre azonban úgy tűnik, a titkosszolgálat nem rendelkezik elegendő információval ennek megtételéhez - írja a Népszabadság.

Svájcban ugyanakkor legalább tíz arab érdekeltségű cég, köztük a Király B.-vel is kapcsolatba hozott Delta Service SA működését is vizsgálják. A Népszabadság értesülései szerint már szinte biztos, hogy iraki olaj nem érkezett Magyarországra, Király B. legfeljebb jutalékot kaphatott a szaúdi tulajdonú svájci cégen keresztül. Erre utal számos "gyanús pénzmozgás" a Delta Service és bizonyos magyar számlák között.

A napilap értesülései szerint ugyanakkor egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az utalások valóban megtörténtek. Mint ahogy olyan dokumentum sem került elő, mely bizonyítaná, hogy Irakból olajpénzek érkeztek volna a Magyar Érdek Pártjának vagy a párthoz köthető cégek, magánszemélyek számláira.