Orbán chartázik

Összefoglaló a Fidesz nagygyűléséről

2006.10.06. 18:20
Nagyjából nyolcvanezer szimpatizáns előtt hirdette meg Igen, Magyarország! charta nevű mozgalmát Orbán Viktor. A tüntetés fénypontjának tervezett vekkeres tiltakozás kudarcba fulladt, helyszínen tartózkodó tudósítóink egyike észre sem vette, hogy megszólaltak az ébresztőórák, amiknek a hangját még a tömeg monnyole-skandálása is elnyomta.

Orbán beszéde sok újdonságot nem tartalmazott az elmúlt két hétben elhangzott nyilatkozataihoz képest. Megismételte, hogy Gyurcsány Ferenc hazugságai morális válságba taszították az országot, hogy hatalmon maradása "ezermilliárdokba fog kerülni", valamint újra azt követelte, hogy álljon fel nagykoalíciós szakértői kormány.

Papíron még miniszterelnök

"A papíron még hivatalban levő miniszterelnök morális válságot idézett elő" - mondta a Fidesz elnöke a téren összegyűlt nyolcvanezer embernek.

A beszéd egyetlen lényegi újítása az Igen, Magyarország! charta névre keresztelt aláírásgyűjtési akció meghirdetése volt. Orbán hat pontban foglalta össze, mire mondanak igent.


Klikk a képre!

A pártra jellemző gazdaságpolitikához híven igent mondott az állami vagyon védelmére. Igent mondott a demokráciára és a köztársasági elnök méltóságára; a felelősségre és a számonkérésre; a magyar emberek alkotmányos jogaira. Igent mondott arra is, hogy az erőszak nem megoldás, valamint igent mondtak a tavaszi választási eredményekre is, de csak az országot fenyegető közvetlen pénzügyi válságra tekintettel.

Minden nap

"Most már nem egy személy ellen tüntetünk, a miniszterelnökön már túllépett a történelem. Nem mások ellen, hanem Magyarországért vagyunk itt" - foglamazott Orbán Viktor. A tiszta lap fehér politikát jelent, nem pirosat, nem narancssárgát, fehér politikát, tiszta lapot, fehér gazdaságot, hirdette Orbán, aki arra kérte a tüntetőket, minden nap délután öt és hat között menjenek a Kossuth térre. Szombaton Áder János, vasárnap Navracsics Tibor, hétfőn pedig Pokorni Zoltán szónokol majd.

Orbán beszédét azzal a hasonlattal zárta, hogy a téren jelenlévő karok százezrei "minden követ képesek megmozgatni", de aztán elutasította az erőszakot.

Fidesz-nagygyűlés a Kossuth téren