Orbán nagyobb gazdasági életteret szeretne

2002.01.27. 10:50
A kedvezménytörvény olyan beruházás, amely a következő években bizonyosan megtérül Magyarországnak, mondta Orbán Viktor vasárnap, a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Az SZDSZ Új generáció tagozata tiltakozó megmozdulást tartott a Tetthely-sorozat keretében a Magyar Rádió előtt amiatt, hogy a miniszterelnök a kormányzati ciklusban ötödször szerepelt a Vasárnap Újság című rádióműsorban.
A kormányfő szerint, ha sikerül összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor az ország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.

A kedvezménytörvénnyel összefüggő magyar-román egyetértési nyilatkozatról szólva kiemelte, hogy a megállapodást több európai szervezet üdvözölte, s a magyar kormány az Európai Unióból is kedvező visszajelzéseket kapott. angsúlyozta, hogy annak semmilyen kedvezőtlen hatása nem lesz a magyarországi magyarokra nézve, s - mint mondta - úgy látja, a megállapodás körüli belpolitikai vita most már nyugvópontra jut.

Jószomszédi viszony

A kormányfő rámutatott arra, hogy egyedül Szlovákiával nem sikerült még megállapodni a kedvezménytörvényről, ezért nyugodt tárgyalásokon kívánja a kormány rendezni a vitát Pozsonnyal.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország érdekelt abban, hogy a vele szomszédos országok is fejlődjenek, ezért Magyarországnak az az érdeke, hogy a kedvezménytörvényt úgy tudja bevezetni, hogy egyúttal megőrizze jó kapcsolatait szomszédaival.

Orbán Viktor kijelentette: a magyar kormány azt kívánja elérni diplomáciájával, hogy a magyarokat, a magyar ügyeket szimpátiával fogadja a világ. A magyar gazdaság teljesítményét, a magyar ügyeket nagyon régen fogadták olyan szimpátiával, mint a legutóbbi esztendőkben - vélekedett a miniszterelnök.

Orbán jobbal hárított

A miniszterelnök a Kende Péter által róla írt könyvvel kapcsolatban úgy vélte, lesz még olyan idő Magyarországon, amikor ez a hang eltűnik, és nem gondolja senki azt, hogy a hatalom megszerzése érdekében szabad átgázolni minden emberi méltóságon.

Az amerikai nagykövetnek a magyarországi antiszemitizmusra vonatkozó kijelentéseit kommentálva Orbán Viktor leszögezte: a magyar kormány igaztalan kritikát más országról nem szokott mondani, ezért ezt várják el a többi államtól is.

A szocialista miniszterelnök-jelölt ígéreteivel kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette, hogy március 20-a előtt nem kíván részt venni a kampányban. Megjegyezte azonban, hogy a gazdaság teljesítményétől függ, jut-e többletforrás nyugdíjemelésre, egészségügyre és oktatásra.

Van még a tarsolyban?

Hallgatói érdeklődésre válaszolva elmondta: a kormány tervezi olyan alap felállítását, amely a kisvállalkozókat segélyezné, ha tönkremegy vállalkozásuk. Közölte azt is, hogy a kormány foglalkozott az ipari üzletrész-tulajdonosok ügyével is, de a kérdés bonyolultsága miatt hátrább sorolta azt.

Az EU csatlakozásra a miniszterelnök szerint azért van Magyarországnak szüksége, hogy beleszólása legyen azokba az uniós döntésekbe, amelyek már most is kihatnak az országra, másrészt jelentős pénzügyi támogatásokban részesül majd a csatlakozás után.

Szóba került a miniszterelnök minapi horvátországi látogatása is. Orbán Viktor - mint mondta - felajánlotta a horvát kormányfőnek, ha az újjáépítési listán magyar területeken lévő épületeket előrevesznek, akkor azok helyreállításában szívesen részt vesz a magyar kormány.

Tiltakozás a szélsőséges műsor ellen

Tiltakozó megmozdulást tartott a Tetthely-sorozat keretében az SZDSZ Új generáció tagozata a Magyar Rádió előtt amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányzati ciklusban ötödször szerepelt a Vasárnapi Újság című rádióműsorban.

Gusztos Péter, az Új generáció szóvivője a hét közepén az SZDSZ ügyvivőjeként nyílt levélben kérte a kormányfőt, hogy ne menjen el a rádióműsorba. A levélben kérdéseket is intézett a miniszterelnökhöz, de azokra sem írásban, sem a Vasárnap Újságban nem kapott választ.

Az ügyvivő felidézte: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly nyáron már kimondta, hogy a műsor törvénysértő, ám ez nem változtatta meg Orbán Viktor szimpátiáját, aki kedvenc rádiós programjának nevezte a Vasárnapi Újságot. Gusztos Péter kijelentette: a miniszterelnöknek az lenne a kötelessége, hogy küzdjön azok ellen az eszmék ellen, amelyeket ez a műsor képvisel és közvetít, ehelyett azonban támogatja a Vasárnapi Újságot.

Gusztos szerint a Fidesz hiába állítja, hogy nem kötne koalíciót a MIÉP-pel, az informális koalíció már régóta működik, amelyet a rádióban történt események is bizonyítanak. Egyúttal jelezte: mivel személyesen nem volt rá módjuk átadni, postán küldik el Orbán Viktornak azt az újabb levelet, amelyben megtalálható egy idézetgyűjtemény a Vasárnapi Újság "különösen visszataszító, uszító szövegeiből", továbbá az ORTT ide vonatkozó határozata.

Borókai: későn kelt az Új generáció

Borókai Gábor kormányszóvivő szerint az Új generáció képviselőinek lehetőségük lett volna arra, hogy vasárnap reggel átadják neki a miniszterelnöknek írt levelüket.

A miniszterelnök a szokott útvonalon és módon érkezett a rádióba. Én a főbejáratnál vártam az Új generáció tagjait, akiknek talán túl korai volt a 7 órai műsorkezdet, és akiket fél 9-es távozásomkor sem fedeztem fel a Bródy Sándor utcai bejáratnál - közölte.

Borókai Gábor hangsúlyozta: a Vasárnapi Újságot a felmérések szerint 1,5 millióan hallgatják, s ezek az emberek joggal várhatják el, hogy a miniszterelnök válaszoljon az általuk feltett kérdésekre.