Dávid Ibolya: a második forduló után tárgyalhatunk

2006.04.13. 12:40
A Fidesz ne az MDF-et győzködje, hanem csinálja végig a kampányt és bizonyítsa be a választóknak, hogy megfelelő a programja, és ha ez sikerül, a második forduló után tárgyalhatnak az együttműködésről – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke egy reggeli televízióműsorban. Orbán Viktor azt mondta, egyértelmű számára, hogy az MDF nem akar együttműködni, a Fidesz elnöke ezért "felkiáltójelként" háromezer kilométeres országjáró körútra indul.

Orbán Viktor és Dávid Ibolya a választások első fordulója óta nem találkozott személyesen, csak levélben üzentek egymásnak. A találkozó csütörtök reggel néhény másodperc erejéig összejött: Dávid Ibolya éppen távozott a Napkelte stúdiójából, Orbán Viktor pedig éppen oda tartott. A két pártelnök egy-egy visszafogott mosoly kíséretében kezet fogott egymással, majd mindenki ment a dolgára.

Győzzék meg a választókat

Herényi: a jobbközép gyűjtőpártok halálra vannak ítélve

Magyarországon a jobbközép gyűjtőpártok halálra vannak ítélve, artikulált politikai és érdekképviseletre van szükség a jobboldalon - szögezte le Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Heti Válasz legutóbbi számában megjelent interjújában. "Nem lehet a szélsőjobbtól a nemzeti liberálisig egy táborba terelni mindenkit. Ebbe bukott bele annak idején az MDF, és most ebbe készül belebukni a Fidesz" - mondta a politikus, aki szerint nem lehet Kövér Lászlót és Pokorni Zoltánt huzamosabb ideig egymás mellett szerepeltetni anélkül, hogy egyikük hiteltelenné ne válna.

Herényi Károly szerint a jobboldalon szükség van egy konzervatív pártra, egy tisztességes kereszténydemokrata pártra és egy, a vidéket képviselő pártra is, "mert ez a katyvasz, amit a Fidesz összehozott, nem fog sokáig létezni". A politikus - aki azt megelőzően nyilatkozott a lapnak, hogy pártja döntött volna a második fordulóba jutott jelöltjeinek további szerepléséről - értelmetlennek nevezte, hogy a Fidesz támogatására buzdítsák szavazóikat, akik éppen azért támogatták az MDF-et, mert elutasítják Orbán Viktor politikáját.

Dávid Ibolya az MTV reggeli műsorában azt mondta: „Ne minket győzködjenek, győzzék meg a választókat, hogy jobb a programjuk, jobb az MSZP-nél, az SZDSZ-nél, és ha meg tudják fordítani a választás eredményét, adott lesz vasárnap éjszaka egy helyzet arra, hogy szükség van-e egyfajta lehetséges együttműködésre, vagy nem”.

Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke a Fidesz közös miniszterelnök-állításra vonatkozó ajánlatára reagálva az Info Rádiónak azt mondta: először nem személyekről, hanem elvekről kell egyeztetni, majd hozzátette, hogy adott esetben kívülről támogatnák a Fidesz-kormányt.

Kicsi az esély a választások első fordulós eredményének megváltoztatására, a Fidesz bűnbakot akar csinálni az MDF-ből - jegyezte meg Dávid Ibolya a Napkeltében. Rámutatott, hogy az MDF félreérthetetlenül fogalmazta meg tárgyalási szándékát, elvekben, értékekben akart megállapodni, amelyre egy programot lehet építeni, s ahhoz keresni személyeket.

Orbán Viktor a Napkelte stúdiójában azt mondta: belátta, hogy személye nem fogadható el az MDF-nek, ezért tették meg javaslatukat, hogy állítsanak közös miniszterelnök-jelöltet. A Fidesz elnöke szerint ez volt az utolsó ajánlatuk, “ennél jobb, az európai demokráciákban nagyvonalúbb, bizalomteljesebb gesztust tenni nem lehet”.

Ürügy

Arra a kérdésre, hogy miért nem Dávid Ibolyát javasolták kormányfőjelöltnek, Orbán úgy válaszolt a műsorvezetőnek: „azért, hogy ne nevesse magát halálra” (mármint a műsorvezető). A Fidesz elnöke magyarázólag hozzátette: nem lehet 2 millió szavazójuknak azt mondani, hogy egy 270 ezer szavazatot kapott párt elnöke legyen a kormányfő.

A Fidesz elnöke mostanra tudomásul vette, hogy Dávid Ibolya nem akar megegyezni vele. Utalva Dávid Ibolya levelére, amelyben arra szólította fel a Fideszt, hogy vonja vissza választási programját, Orbán Viktor azt mondta: Dávid Ibolya teljesíthetetlen feltételei csak ürügyet jelentenek a megegyezés elutasítására.

Kilépett az MDF balatonellei elnöke
Lemondott az MDF balatonlellei szervezetének elnöke, aki emondott országos választmányi elnökségi tagságáról is és megvált 18 éves párttagságától. Szomolányi István lépését azzal indokolta, hogy az utóbbi időben történt elnöki, alelnöki, frakcióvezetői megnyilatkozások, intézkedések, kizárások miatt a tagság "teljesen erodálódott". Szomolányi István szerint "cserbenhagyni szövetségesünket árulás, az árulók jutalma a megvetés". Utolsó intézkedéseként felszólította az MDF-re szavazókat és a tagokat, hogy a második fordulóban támogassák a fideszes képviselőjelöltet.
A Fidesz elnöke az Info Rádiónak adott interjújában úgy vélte: pártja tudomásul vette, hogy ebben a pillanatban nem számíthat az MDF-re, a kisebbik ellenzéki párt már nem segít, hanem várja a "végkifejletet", a választás végeredményét. "Ha megvan a győzelem, akkor a következő tíz napban nyugton ülő, a végkifejletet váró MDF vezetését meg fogjuk keresni, hogy kialakítsuk a jövendőbeli együttműködést". Orbán szerint akkor is tárgyalni kell a választások után az MDF-el, ha a Fidesz ellenzékben marad, s akkor is, ha kormányra kerül.

Felkiáltójel

Négy évvel ezelőtt voltak tartalékai a választások második fordulójára, most honnan tudnak új szavazókat szerezni? – kérdezte a Napkelte műsorvezetője. A Fidesz elnöke úgy válaszolt: Budapesten 74 százalék szavazott, falun 60 százalék, ott a tartalék. Az elnök szerint a Fidesznek van esélye az MDF szavazóinak bizalmát is begyűjtve a szükséges 70 mandátumot megszerezni a második fordulóban. Hozzátette: ebben az esetben az MDF-nek és a Fidesznek együtt többsége van parlamentben, így majd le kell ülni a választások után, és meg kell kötni a megállapodást.

Orbán Viktor ezt követően bejelentette, hogy országjáró kampánykörútra indul, amelynek során több mint háromezer kilométert tesz meg. Az Infor Rádiónak adott interjúban közölte: úgy látja, hogy a kormány adóemelésre készül, a forint gyengülni fog, és az árak ennek következtében el fognak szabadulni. Ezért, mint mondta, a kampány hátralevő részében "felkiáltójelként" járja majd az országot, és "tájékozódásra" kéri a választókat.