Megaprezentációval kezdődik a kétnapos kormányalakítás

2006.04.25. 12:31
Újabb esélyt kapnak Gyurcsány miniszterei? A tárcavezetők prezentációval készülnek arra a csütörtöki nagyszabású koalíciós egyeztetésre, amelyen várhatóan nagy vonalakban minden eldől a következő négy évre.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn még az operatív megbeszéléseknek szentelte napját, kedden viszont már a koalíciós tárgyalásokról is szó esett a parlamentben a kormányfő dolgozószobája melletti tárgyalóteremben.

Kormányülés előtt élménybeszámoló

Kedden reggel a szocialista párt kampányát összefogó választási bizottság és a frakció vezetői találkoztak a kormányfővel. A távozó politikusok (Hiller István, Újhelyi István, Molnár Gyula, Katona Béla) rendkívül szűkszavúan válaszoltak az Index kérdéseire, állításuk szerint a rövid találkozón elsősorban vasárnapi és hétfői élményeikről tartottak egymásnak beszámolót.

Az MSZP országos választási bizottságának ülése után nem sokkal kormányülés kezdődött, amelyre legkésőbb, Gyurcsány után, késve, Csizmár Gábor munkaügyi miniszter esett be. Az ülésen olyan aktuális kormányzati ügyek, például az árvíz és a úszó-európabajnokság kerültek szóba, amelyek nem tűrnek halasztást.

Prezentációkkal indítanak

A kormányülésen a miniszterek a csütörtöki és pénteki koalíciós egyeztetésre azt a feladatot kapták, hogy a következő időszakra vonatkozó terveikről készítsenek prezentációt. Információink szerint ezekkel a prezentációkkal indul a kétnapos koalíciós egyeztetés.

A kétnapos egyeztetésen, Balatonőszödön a kormányüdülőben alakítják ki a kormányzati struktúrát, de akár már a miniszteri pozíciókról valamint a két párt közötti elosztásukról is szó eshet. A kormányfő ugyanakkor először a kormányzati teendőkről, és csak aztán a tárcákról, majd legutoljára a személyekről akar tárgyalni.

Próbálkozását meghiúsíthatja, hogy a háttérben már nagy csata alakult ki három minisztérium vezetése és hatásköre körül. Gyurcsány saját maga indította meg támadását az eddig szabad demokrata kézben lévő oktatási minisztériumért, és a választások előtt úgy fogalmazott, a nyugalom érdekében szocialista vezetésű oktatási minisztériumra van szükség. Több SZDSZ-es is politikus is értetlenkedve fogadta a reformokért szóban elkötelezett kormányfő bejelentését, mivel szerintük az oktatás az egyetlen olyan kormányzati terület, ahol tényleges reformok indultak el az elúlt négy évben.

Kié lesz az egészségügy, oktatásügy?

A Népszabadság egy szocialista mosonmagyaróvári iskolaigazgatót húzott elő a kalapból, akiről forrásaink csak annyit jegyeztek meg, hogy az egyetemi szintű oktatási vezetők egészen biztosan elfogadhatatlannak találnák.

Az egészségügyi minisztérium vezetését ugyanakkor megkaphatja az SZDSZ, amelynek programjában a leghangsúlyosabb helyen az egészségügy rendbetétele szerepel. "Programunk és emberünk is van a feladatra" - hangoztatta többször is Kuncze Gábor pártelnök. Molnár Lajos és Kóka János neve merült fel miniszterként, de Kóka még nem mondott le a gazdasági tárca irányításáról sem, amelyet viszont szintén a Népszabadság szerint a szocialisták gyengítenének. Informátoraink szerint egyelőre nincs szó a gazdasági minisztérium hatásköreinek megnyirbálásáról, de Kóka az Indexnek egy hete éppen arról beszélt, hogy tárcája rengeteg olyan feladatot is ellát, mint például az éttermek osztályozása, amit szerinte nem egy minisztériumnak kellene elvégeznie.

A miniszterelnök fejében vélhetően már összeállt a következő négyéves kormányzati struktúra, de annak részleteit csak legbizalmasabb emberei előtt ismertek. Az, hogy ez a terv mennyire illeszkedik a Sárközy Tamás által készített tanulmányhoz, arról azt tudjuk, nagy vonalakban követi azt.

Egy miniszter az Indexnek a tárcájára vonatkozó Sárközy-féle módosításokat úgy kommentálta, hogy "vannak érvek mellette és ellene is".

Annyi biztos, hogy a szabad demokraták is csak csütörtökön ismerik meg részletesen a kormányfő terveit. "Gyurcsánynál vannak a lapok" - fogalmazott egyikük. Információink szerint még az sem dőlt el, hogy hány tárca legyen. Ha a kormányfő 10 minisztériumban gondolkodik, akkor az SZDSZ ebből három tárcára számít, ha 12 minisztérium lesz, a szabad demokraták 4 minisztert szeretnének delegálni a kormányba.