Kudlik Júliával indul országértékelő turnéra Orbán

2005.02.03. 17:30
Ötállomásos országjáró turnéra indul Orbán Viktor a jövő héten, tudta meg az Index. A Fidesz elnöke kétnaponta egy-egy településen fejti ki véleményét az ország dolgairól.
Két televíziós személyiséggel, Kudlik Júliával és Rákay Philippel indul országértékelő roadshow-ra Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, tudta meg az Index. Az ellenzéki pártvezér a hivatalos országértékelő beszéde előtt "egy újfajta megközelítésben" akarja az ország helyzetét elemezni. Ennek részeként kétnaponta felkeres egy-egy, összesen öt települést, ahol egy-egy témára összpontosítva értékeli a kormány tevékenységét.

Az első állomás vasárnap, várhatóan egy hajdú-bihari kistelepülésen lesz. Információink szerint Orbán a különböző városokban egész napos kötetlen programokon vesz majd részt.

Úgy tudjuk, hogy az országjárást egy budapesti nagygyűlés zárja majd, két nappal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti évértékelője után. A február 16-ára tervezett Orbán-országértékelő helyszíne azonban még nem biztos. A Fidesz elnöke korábban a Vígadóban, tavaly pedig az ELTE-n értékelt.

Az országértékelő turné megszervezése és lebonyolítása már a nemrég kinevezett Rogán Antal kampányfőnök és csapatának az akciója. Mint ismert, a Fidesz két héttel ezelőtti elnökségi ülésén Orbán és Áder János frakcióvezető között vita robbant ki a párt kommunikációjáról. Értesülések szerint Áder és Pokorni Zoltán alelnök arra kérte Orbánt, hogy "hagyja abba a nagypapás stílust" és vegyen ki nagyobb részt a párt kommunikációjából.