Orbán irodáját kirakják a Parlamentből

2002.05.21. 12:20
Orbán Viktor a parlamentben szeretne magának exminiszterelnöki irodát, ám a T. Ház új szocialista elnöke szerint az Országgyűlés épületén kívül kellene helyet keresni neki. A kormányfő titkársága pedig már egy irodát "ki is nézett" Orbán és kétfős titkársága számára. A helyiség éppen Mádl Ferenc köztársasági elnök dolgozószobái alatt helyezkedik el. A Kancellárián viszont Göncz Árpád irodaszomszédja lehet a volt miniszterelnök.
Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke azt javasolja Orbán Viktor ügyvezető miniszterelnöknek, hogy intézkedjen a volt kormányfő és titkársága elhelyezéséről szóló, május 15-i kormányhatározat visszavonása ügyében - derül ki a házelnök leveléből, amelyet kedden küldött el a távozó kormányfőnek.

Mindenképpen a Parlamentben maradna

Sajtóértesülések szerint a kormány legutóbbi ülésén arról született határozat, hogy a leköszönő miniszterelnöknek mindenképpen a Parlament épületében kell irodát biztosítani. Az Index információi szerint egy megfelelő dolgozószobát már ki is néztek Orbán számára. Az elgondolás szerint a távozó miniszterelnöknek megbízatásának megszűnte után sem kellene távoznia a parlament épületéből: az államfő parlamenti dolgozószobája alatt, a félemeleten kapna helyet.

A Házelnök szerint nem az alaptevékenység része

Szili Katalin a dokumentumban emlékeztet arra, hogy az Országház épületének kijelölt vagyonkezelője az Országgyűlés Hivatala, amely ebben a minőségében - az államháztartásról szóló törvény alapján - állami feladatként ellátott alaptevékenységének körében gyakorolja jogait.

A házelnök szerint a volt miniszterelnök titkárságának elhelyezése a kormány vagyonkezelésében lévő ingatlanban és a kormány által megjelölt helyiségekben valósulhat meg. A miniszterek jogállását szabályozó törvény szerint ugyanis a leköszönő miniszterelnököt két éven át kétfős titkárság és megfelelő iroda illeti meg. Amennyiben a távozó miniszterelnök végül a Meh-be költözik, ott a volt köztársasági elnök, Göncz Árpád irodaszomszédja lehet a kancellária második emeletén.

Négy kerék, egy testőr, egy szoba

A miniszterek jogállásáról szóló jogszabály szerint a kétfős titkárság mellett egy éven át korlátlan gépjármű használat illeti meg a távozó kormányfőt. Ugyancsak ennyi ideig a Köztársasági Őrezred védelmében részesül: egy gépkocsivezető és egy személyi testőr hívatott megóvni testi épségét. A törvény szerint, ha a távozó vezető megbízatását két éven át betöltötte "megfelelő lakás használatára is jogosult". A kancellária illetékese érdeklődésünkre azt mondta, Orbán Viktor nem kívánja igénybe venni ezt a lehetőséget.

Borókai a Sándor-palotát ajánlja
A kormánynak nincs oka a május 15-i határozata visszavonására - közölte a távirati irodával Borókai Gábor kormányszóvivő Szili Katalin házelnök Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökhöz intézett levelére reagálva. - A következő kabinetnek természetesen módjában áll majd más tartalmú döntést hozni, ha nem kíván helyet biztosítani Orbán Viktor miniszterelnöknek - fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy a kormány felújíttatta a Sándor-palotát, amely 1867-től a második világháborús elpusztításáig a magyar miniszterelnökök hivatala volt. - Ha Medgyessy Péter leendő miniszterelnök és kabinetje igénybe veszi a Sándor-palotát, akkor az új kormány nagyon sok parlamenti helyiséget, a vitatottnál hozzávetőlegesen ötvenszer nagyobb területet tud átadni az Országgyűlésnek, javítva annak munkakörülményeit - jegyezte meg Borókai Gábor.