Orbán: Gyurcsány csak egy külsős

2005.10.21. 11:17
Az MSZP-ben továbbra is téma, hogy Orbán Viktor miért nem szólal fel az országgyűlés ülésein. Hiller István a Népszavában kérleli őt, hogy három és fél évnyi hallgatás után vegyen részt a költségvetés vitájában. Orbán az Indexnek azt mondta, tervezi a felszólalást, ami akár még az idén megtörténhet.

Szeretnénk, ha három és fél év után az ellenzék vezére megszólalna a magyar Országgyűlésben, üzente Hiller István, az MSZP elnöke a Népszavának adott interjújában a Fidesz elnökének. Hiller a lapban arra kérte Orbán Viktort, hogy a költségvetés november 2-án sorra kerülő vitájában fejtse ki véleményét.

Voltak pillanatok

Orbán az Indexnek nyilatkozva azt mondta, eddig is tervezte, hogy felszólal, de azt várta, hogy legyen egy olyan fontos kérdés, ahol az ügy eldöntését befolyásolhatja az, hogy mit mond. "Nekem nincs arra szükségem, hogy színpadként használjam a parlamentet, és csak azért mondjam el ott az álláspontomat, mert akkor esetleg többen hallják. Mert el tudom mondani így is, hogy többen hallják. Ha az embereknek akarom elmondani az álláspontomat, akkor nem alacsonyítom le egy ócska ripacskodó színházzá a parlamentet. Ha egy olyan ügy van, amiről úgy gondolom, hogy megváltozhat a dolog, ha elmondom az álláspontom, megteszem." - fejtette ki álláspontját az országgyűlésről a politikus.

Orbán elárulta azt is, hogy a parlamentben lezajlott privatizációs vitára már azzal a szándékkal ült be, hogy "ha úgy érzem, hogy tudok változtatni a másik fél elzárkózó álláspontján, akkor meg fogok szólalni. Vártam. Olyan gyorsan olyan mélyre jutottunk, hogy nem volt értelme". Korábban pedig a kettős állampolgárság ügyében érezte úgy, bele kellene szólnia a vitákba, de "a miniszterelnök olyan határozottan mondott nemet", hogy végül akkor sem látta értelmét.

Ő csak külsős

Orbán az Index kérdésére, hogy az amerikai-magyar kapcsolatokról folyó polémiába a parlamentben miért nem kapcsolódott be, azt mondta: "A tényszerű dolgokat a frakcióvezető úr elmondta és bemutatta azt a nyilatkozatot, amit a kormány kérésére fogadott el a parlament. Ez egy megsemmisítő érv, ezután a vitát nem is tartom értelmesnek. Vagyunk néhányan az Országgyűlésben, akik 15 éve vagyunk képviselők, de a miniszterelnök nem ilyen. Nem is tagja a parlamentnek. Köszönjük, hogy bejön, megtisztel bennünket, részben kötelessége is, de ettől még ő csak egy külsős. És fogalma se volt arról, hogy az előző parlament egyes ügyekben mit döntött. Ha már egyszer felvetette, Áder János megmondta neki, hogyan volt. Ehhez mit tudnék hozzátenni?"

A Fidesz-elnök szerint viszont a közeli jövőben ismét várhatóak olyan témák - az euró ügye, vagy a költségvetés -, amelyek tárgyalásánál "a javaslatokat is tartalmazó egyértelmű beszéd hasznos lehet és befolyásolhat dolgokat".