Az MSZP a választásokig nem lép a Parlamentbe

2002.02.06. 14:57
Nem vesz részt a parlament hátralévő munkájában az MSZP. Sérelmezik ugyanis, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben hazaárulónak nevezte a párt képviselőit. A szocialisták szerint az ellenzék ellenséggé nyilvánításával a miniszterelnök átlépte azt a határt, amely a parlamenti demokráciát megkülönbözteti a diktatúrától.
- Kétszer is elhangzott a parlament keddi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök szájából a hazaáruló kifejezés - közölte a parlament főbejáratának külső lépcsőjén tartott sajtótájékoztatón Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes. Szerinte nem igaz, hogy egy normál beszélgetés keretében hangzott el az inkriminált kifejezés, mert több méterre ülnek egymástól a parlamentben. Keller emlékezete szerint először csak annyit mondott Orbán, hogy hazaárulók, majd Keller értetlenkedésére hozzátette: "az a baj veletek, hogy mindannyian hazaárulók vagytok".

"Orbán a gyülöletkeltés élére állt"

Az MSZP rendhagyó sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetői úgy vélték: Orbán kijelentésével a gyűlöletbeszéd, a gyűlöletkeltés élére állt. A szocialisták szerint mindebből világossá vált, hogy a Fidesz és maga a miniszterelnök is a választási kampány középontjába a nemzet megosztását, a gyűlöletkeltést állította. "Mindezt súlyosbítja, hogy bár lett volna módja korrigálni az ülésen, lett volna módja elnézést kérnie, amire az MSZP fel is szólította, ezt nem tette meg, ma reggeli rádióinterjújában pedig megerősítette tegnapi kijelentését" - áll a párt közleményében, amelyet a sajtótájékoztatón osztottak ki.

A társadalom 76 százaléka hazaáruló?

Az MSZP úgy értelmezi, hogy Orbán a magyar társadalom 76 százalékát nevezte hazaárulónak, amikor az Orbán-Nastase megállapodást bíráló szocialistákra ezt a jelzőt használta, mert felmérések szerint ennyien tartják hibás lépésnek a nyilatkozat aláírását. "A tegnapi napon nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszterelnök kijelentésével, a kijelentés mögött álló felfogásával, az ellenzék ellenséggé nyilvánításával átlépte azt a határt, amely a parlamenti demokráciát, a diktatúrába hajló önkényuralmi törekvésektől elválasztja, megkülönbözteti" - véli az MSZP.

A párt bejelentette: a képviselőcsoport vezetése úgy döntött, hogy nem vesz részt a választások előtti utolsó parlamenti ülésszak munkájában már nem vesz részt, értelmetlennek tartja a további munkát. A szocialisták mindezért a kormánykoalíciót és személy szerint a miniszterelnököt teszik felelőssé. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt szerint sajnálatra méltó dolog, ami kedden a parlamentben történt, mert az a fajta stílus és minősítés nem méltó a magyar kormányfőhöz. Kovács László, az MSZP elnöke leszögezte: Orbán Viktor, akárcsak Kövér László, bekiabált a tőle 20-25 méterre ülő Keller László felé. Azt kiáltotta, hogy "valamennyien hazaárulók vagytok".

Az SZDSZ visszautasítja a szélsőséges jelzőt

A Szabad Demokraták Szövetsége elfogadhatatlannak tartja azt a hangnemet, amelyet a miniszterelnök és a Fidesz egyes politikusai a Parlament ülésén használtak és visszautasítja Orbán Viktor azon kijelentését, mely szerint az SZDSZ szélsőséges párt lenne - tartalmazza a párt szerdai közleménye. Megjegyzik: hétfőn a miniszterelnök a plenáris ülésen még higgadtságra szólította fel a parlament képviselőit, majd ezek után kijelentéseivel szándékosan sértett meg több százezer magyar állampolgárt.

"Természetesen ezek a kétségbeesett vádaskodások már csak következményei annak a politizálásnak, amely odáig fajult, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag már Csurka István hangján szólal meg" - fogalmaz az SZDSZ.

Csurka rossznéven venné a miniszterelnöki bocsánatkérést

Csurka István szerint a miniszterelnöknek akkor sem kellene bocsánatot kérnie, ha a parlamentben kimondta volna a hazaáruló szót. Sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Orbán-Nastase megállapodással és a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban az MSZP és az SZDSZ a hazaárulás útjára lépett, hiszen "a magyarsággal szemben olyan erőkkel szövetkezett, cimborált", amelyek soha semmi jót nem akarnak a magyarságnak. Nagyon rossz néven venném a miniszterelnök úrtól, ha bocsánatot kérne, miért kellene a hazaárulók lehazaárulózásáért bocsánatot kérni - jelentette ki Csurka István.

Pokorni: ez egy szánalmas műfelháborodás

A Fidesz elnökének álláspontja szerint a szocialista párt vezető politikusai egy álbotránnyal kívánják elterelni a figyelmet arról a nyilvánvaló botrányról, amelyet Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje brüsszeli látogatása és állásfoglalása jelent. Ez több mint hiba, ez valóban bűn, amire rá kell világítani, néven kell nevezni.

Mindezt nem tudja elfedni az a szánalmas műfelháborodás, amit ma a szocialista párt politikusai színlelnek. Ha a parlamenti ülésszakból még hátralévő egyetlen ülésnapon a szocialista képviselők nem jelennek meg, azt nagyon sajnáljuk - fogalmazott a Fidesz elnöke.