Nem szavazta le a parlament Poltot

2003.11.24. 21:02
A parlamentben ezúttal Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes interpellálta a legfőbb ügyészt a Gresham-palota ügyében. A T. Ház két nem és egy tartózkodás mellett az őszi ülésszak kezdete óta először elfogadta a választ.
Répássy emlékeztetett, hogy egy amerikai cég százezer dollárt fizetett a Medgyessy Tanácsadó Kft-nek azért, hogy az V. kerületi önkormányzat szocialista képviselői körében lobbizzon a Gresham-palota ügyében.

Répássy a jegyzőkönyvnek nemmel válaszolt

Felvetette, hogy megszüntették volna-e az eljárást, ha az ügy érintettje nem éppen a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Polt Péter válaszában leszögezte, hogy a vonatkozó törvények értelmében a történtek nem minősülnek bűncselekménynek, ezért kellett a befolyással üzérkedés gyanújával indított nyomozást megszüntetni.

Répássy Róbert jelezte, hogy elfogadhatónak tartja a választ, de kíváncsi arra, hogyan vélekednek erről képviselőtársai, ezért bár igennel fog szavazni, a jegyzőkönyv számára jelzi: nem fogadja el a választ. A parlament ezután gyakorlatilag egyhangúan fogadta el az interpellációra adott választ, 310 igen szavazattal három nem ellenében, és két tartózkodás mellett. A parlament őszi ülésszakán ez volt az első olyan Polt Péterhez intézett interpelláció, amelyre a választ nem utasították el.

Répássy: Kibújt a szög a zsákból

Répássy Róbert szerint "kibújt a szög a zsákból": kiderült, hogy a kormánypártok kettős mércét alkalmaznak a legfőbb ügyésszel szemben. A Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői interpellációja után - az MTI jelentése szerint - újságíróknak úgy fogalmazott, hogy kétszínű, politikailag szelektív az MSZP magatartása, amikor a legfőbb ügyész interpellációkra adott válaszáról szavaznak a képviselők. Répássy Róbert elmondta: míg az Orbán-kormányhoz kapcsolódó büntetőeljárásokra vonatkozó interpellációkra adott legfőbb ügyészi választ másfél éve sorozatosan leszavazzák a kormánypártok, most elfogadták Polt Péter válaszát, amikor a saját miniszterelnökük ügyében hozott döntést ismertette. A fideszes politikus szerint ez azt mutatja, hogy eddig sem szakmai törvényességi okból, hanem politikai okból támadták a legfőbb ügyészt.

"Polt Péter legfőbb ügyész mai interpellációjának elfogadása éppen azt mutatta, hogy az interpelláció elfogadásakor csak egy mércét - a szakmai törvényesség mércéjét - alkalmazzuk" - tartalmazza Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyettes közleménye. "Azokban az ügyekben, ahol nincs kétségünk a legfőbb ügyész eljárását illetően, a válaszát elfogadjuk" - folytatódik a kommüniké. A szocialista frakció örülne legjobban, és az ország érdeke is azt kívánná, ha az elfogadott és el nem fogadott interpellációk aránya fordított lenne.

A párt szerint a mai napon éppen a Fidesz mutatott példát arra, hogyan használták és használják ma is politikai céljaik eléréséhez korábbi képviselőjelölt társukat, a legfőbb ügyészt, aki sokak véleménye szerint ebben akarva, vagy akaratlanul partner. A szocialista frakció a jövőben is csak és kizárólag a szakszerűség és a törvényesség mércéje alapján dönt a legfőbb ügyész válaszadásairól - szögezi le a közlemény.

Kuncze: az SZDSZ nem asszisztált Répássy színjátékához

Az SZDSZ nem asszisztált Répássy Róbert színjátékához - mondta Kuncze Gábor. A szabad demokraták azért nem nyomtak gombot Polt Péterhez intézett interpellációról való szavazáskor "mert Répássy Róbert csak szórakozni akart a parlamenttel, és úgy gondoltuk ehhez az SZDSZ-nek nem kell asszisztálnia" - mondta a pártelnök.