Felejtős vizsgálóbizottságok

2002.06.04. 15:32
Nem jön létre az Orbán-kormány idején életre nem hívott parlamenti vizsgálóbizottságok többsége. A kormánypártok ugyanis úgy vélik: kormányzati szerepben sokkal szélesebb mozgásterük van az ügyek felderítésére, így az új helyzetben már nincs szükség ezekre a grémiumokra. Vélhetően a szocialisták így mindössze egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a privatizált agrárcégek ügyében, a szabad demokraták pedig egy hét múlva határoznak arról, mely testületek életre hívását tartják még aktuálisnak.
Az 1998-as kormányváltást követően szinte minden ülésre érkezett egy vizsgálóbizottság életre hívására szóló kezdeményezés, a parlament akkori koalíciós többsége azonban csak azokat a testületeket állította fel, amelyeket kormánypárti képviselő kezdeményezett.

A létre nem jött bizottságok

Az MSZP és az SZDSZ vizsgálta volna az autópálya-építés körüli tisztázatlanságokat, az országimázsra fordított milliárdok felhasználását, az FVM korrupciós ügyeit, de a Postabank konszolidációját, vagy Simicska Lajos APEH-elnöki tevékenységét is. Szintén kezdeményezték a Magyar Televízió gazdálkodásának kivizsgálását, a miniszterelnök felelősségének kiderítését a Szabadi-ügyben, illetve az Orbán bányák állami megbízásait.

Kormányzati eszközökkel tisztáznák a gyanús ügyeket

Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő még a választások második fordulóját követően is azt közölte egy sajtótájékoztatón, hogy az új parlamentnek mindenképpen létre kell hoznia azokat a vizsgálóbizottságokat, melyek az előző kormányzat idején nem jöhettek létre. A szocialisták pedig a kampány során hangoztatták nap mint nap, hogy győzelmük esetén létrejönnek a vizsgálóbizottságok. Az MSZP és az SZDSZ álláspontja azonban kormányra kerülve megváltozott: most már - indoklásuk szerint - kormányzati eszközökkel igyekeznek kivizsgálni a gyanúsnak vélt ügyeket és ahol szükséges megteszik a feljelentéseket is.

Keller: az ellenzék fegyvere a vizsgálóbizottság

Keller László, a legtöbb vizsgálóbizottság életre hívását kezdeményező szocialista honatya most az Index érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy kormányra kerülésük miatt megváltozott a helyzet, így nem parlamenti keretek között képzelik el a korrupciógyanús ügyek vizsgálatát. Keller úgy vélte: az ellenzék feladata vizsgálóbizottságok létrehozását kezdeményeznie. Szerinte, ha a Fidesz, vagy az MDF ilyen kezdeményezéssel él, azt nem fogják elutasítani, mert az új kormány vissza kívánja adni az ellenzéknek parlamentáris jogosítványait. Az Index szocialista képviselőktől úgy értesült, hogy egy vizsgálóbizottság életre hívását kezdeményezik a közeljövőben, mely a 12 privatizált agrárcég magánosítását fogja górcső alá venni.

Az SZDSZ még nem tudja, mit tisztázna parlamenti keretek közt

A szabad demokraták hétfői ügyvivői testületi ülésükön foglalkoztak már azzal, hogy mely testületek létrehozását kezdeményezzék és melyek azok a bizottságok, amelyek megalakítása idejétmúlttá vált. Az Index információi szerint az SZDSZ is mindössze egy vagy két ilyen parlamenti bizottság felállítását tartja szükségesnek, de hogy melyek lesznek ezek, arról csak jövő héten hétfőn születik döntés, amikor újra összeül az ÜT.