Tételözön a neten

2005.05.10. 11:46
A vasárnap nyilvánosságra került magyarérettségi tételek miatt még nem tervezték az érettségi megismétlését, a matematika- és a történelemérettségi tételsorai azonban már nagyobb esélyt adnak a csalásra.

Már hétfőn este elérhetőek voltak a matematikaérettségi és a történelemérettségi tételek az interneten. Az Index szerkesztősége mindkét tételsort letöltötte egy ingyenes tárhelyszolgáltatón futó weboldalról. A letöltött matematikaérettségi megegyezik a kedden hivatalosan is kihirdetetett tételsorral, a történelemérettségi tételek hitelességét leghamarabb szerdán lehet ellenőrizni.

Az állítólagos feladatsorokat egy Sony DSC-P41 típusú fényképezőgéppel fotózta le 2005. május 9-én, hajnali fél három körül az egyelőre ismeretlen tettes, aki a negyedórás munkához vakut és vörösszemeffektus csökkentő módot alkalmazott. A képek sorszámozásából (Dsc06166.jpg - Dsc06194.jpg) az is kiderül, hogy a matematika és történelem feladatsort egyhuzamban digitalizálták be.

Egy ezresér' a tétel


Klikk a képre!

Az ingyenesen elérhető tételsoron kívül a vizsgázók akár emelt díjas sms-ért is hozzájuthatnak a vizsgalapokhoz. A tételsorhoz egy sms-t kell elküldeni, az üzenet ára 799 forint+ÁFA.

A tételeket .jpg formátumban tették fel, jól láthatóan le lettek fényképezve, tehát nem az Oktatási Minisztérium honlapjának feltörésével kerültek nyilvánosságra. Magyar Bálint hétfő esti, a Magyar Televíziónak adott nyilatkozata szerint a fegyveres biztonsági őrökkel is védett központi raktárban nem találtak betörérsre utaló nyomot, így feltételezhető, hogy a tételsor egy iskolából került ki. Az egyik történelemérettségi lap mögött egy hímzett terítő látható.

Halasztanának

A hétfői magyarérettségi tételei feltehetően vasárnap kerültek ki az internetre, az Oktatási Minisztérium értesülései szerint a középiskolákban nem tapasztaltak tömeges csalásra utaló jeleket. A matematikaérettségi tételek elvileg már hétfőn elérhetőek voltak, az Index kutakodó munkatársai este az interneten még nem bukkantak rá a tételekre, érettségiző diákoknál azonban láttak olyan feladatsort, amelyet kedden osztottak ki nekik.

Kedd reggelre már tömegével terjedtek a matematika, és a szerdai történelemérettségi tételei is.