Schmitt válogatottmezben korteskedik

2004.04.30. 13:53
"Csak együtt sikerülhet" - ez a Fidesz EP-kampányának szlogenje. Korábban az SZDSZ korteskedett az "Együtt sikerülni fog" jelmondattal. Ez a némileg átalakított szlogen szerepel majd az ellenzéki párt óriásplakátjain, amelyen Schmitt Pál Fidesz-alelnök válogatottmezben pózol. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke korábban azt mondta, különválasztja sporttisztségét a politikától.
A szabad demokraták 1998-as önkormányzati kampányának jelmondatát alakította át a Fidesz az EP-kampányra, a szabad demokraták 1998-ban az "Együtt sikerülni fog" szlogennel kampányoltak az önkormányzati választások előtt, a Fidesz viszont most "Csak együtt sikerülhet" jelmondattal igyekszik megnyerni a választókat.

Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke szerint a Fidesznek nem jó ómen, hogy a szabad demokraták jelmondatát átalakítva kampányolnak, hiszen '98-ban nekik együtt nem sikerült. Horn ugyanakkor sok sikert kívánt a Fidesznek megjegyezve, hogy hasonlít ugyan a két szlogen, de a szavakat szerencsére nem sajátíthatja ki magának egyetlen párt sem.

A Fidesz részéről hivatalosan nem kívánták kommentálni a jelmondatok hasonlóságát, az Index ugyanakkor úgy értesült, hogy a "Csak együtt sikerülhet" Schmitt pál "szellemi terméke", ugyanis híreink szerint kikötötte, ha már ő adja a nevét és az arcát a korteskedéshez, akkor ne a kampányguruk találják ki a fő üzenetet.

Schmitt Pál egyébként az ellenzéki párt óriásplakátján válogatottmezben pózol, gyerekek társaságában. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként is tevékenykedő politikus bírálóinak korábban azt mondta: nem változik meg, s képes különválasztani a politikát az ötkarikás mozgalom ügyétől. "A főpolgármesteri kampányom idején például soha nem említettem a 2012-es játékokat, illetve nem jöttem elő olimpiai bajnok barátaimmal" - mondta. Nyitrai Zsolt, a Fidesz helyettes kampányfőnöke szerint a Schmittet ábrázoló kép eredetileg nem azért készült, hogy később óriásplakáthoz használják fel.