Schmitt Pál szövetséget kötött a Fidesszel

2003.04.08. 17:34
Az Orbán-kormány volt miniszterei által kezdeményezett Kössünk szövetséget című rendezvényen Schmitt Pál kijelentette: itt az ideje, hogy feláldozza függetlenségét és belépjen a Fideszbe, ha azt már Fidesz Polgári Szövetségnek nevezik.
Kössünk Szövetséget címmel hirdetett programot keddre az Orbán-kormány több minisztere, köztük Pálinkás József oktatási, Mikola István egészségügyi miniszter, valamint a parlamenti ellenzék által támogatott függetlenségét azonban folyamatosan hangsúlyozó Schmitt Pál. A rendezvényen Eperjes Károly színművész verset szavalt, Varga Miklós pedig énekelt, Vesztergán Miklós pedig tárogatón játszott részleteket Erkel Bánk bánjából. A megjelenteket Kudlik Júlia egykori tévés műsorvezető köszöntötte, akit megjelenésekor hatalmas ovációval fogadott a találkozó mintegy hétszáz fős közönsége. A rendezvény háziasszonyaként közölte: az ország minden szegletéből érkeztek meghívottak a "szövetségkötésre", vannak gazdák, diákok, nyugdíjasok, és kiemelte, hogy jelen vannak egykori MDF-es politikusok is.

Magány vagy a nemzeti felemelkedés útja?

A beszédek sorát Pálinkás József az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere kezdte. Pálinkás, mint az esemény egyik szervezője olyan összefogás létrehozásáról beszélt, amely a polgári oldal minden értékét felvállaló, de kizárólagosságra nem törekvő szervezet lesz. A volt miniszter, aki a Professzorok Batthyány Körének elnöki tisztét is betölti, úgy vélekedett, hogy az ország polgáraira két út vár. Az egyik a magány, ahol nincs közösség, nincs szeretet, nincs szolidaritás és ahol a nemzeti hovatartozás kinyilvánítása kirekesztésnek, vagy bűnnek számít. A másik pedig a nemzet lelki-szellemi felemelkedésének útja.

A jobboldali értékeket megjeleníteni

Az újjáalakuló párt egyik tagozatának vezetésére felkért politikus szerint a most megszervezendő néppárt olyan politikai erő lehet, amely képes összefogni a jobboldali értékeket, megjeleníteni azokat, megnyerni a választást és lesz ereje a kormányzáshoz is. Erre a feladatra kérték fel Orbán Viktor volt miniszterelnököt. Pálinkás József elsőként írta alá a választási kampányban használt olimpiai karika mintájára a "Kössünk szövetséget" jelmondatot tartalmazó táblát.

Schmitt lelki változása

Az elmúlt hat hónapban lelki változáson mentem keresztül, sokat hangoztatott függetlenségem inogni látszik - mondta Schmitt Pál, az ellenzék által korábban támogatott, ám alulmaradt főpolgármester-jelölt. Az egykori aspiráns hangsúlyozta: választását megkönnyítette, hogy az egyik oldalról csak mocsok és szenny áradt felé, míg a másik oldaltól szeretetet és bizalmat kapott. Schmitt beszédében többször is hangsúlyozta, hogy mindezidáig nem lépett egyetlen párba se. A MOB elnöke kijelentette: megérett az idő függetlenségének "feláldozására, vagy felkínálására, ha a Fidesz-Magyar Polgári Párt helyett a szervezetet úgy fogják hívni, hogy Fidesz Polgári Szövetség".

Mikola István volt egészségügyi miniszter azt emelte ki, hogy "az Orbán-kormány fényes időszakát" a történelem el fogja ismerni. Ez a kormány jelet tett a hegy csúcsára, ez volt a kereszt, ezt nem szabad elfelejteni - mondta. Hozzátette: miután kereszténydemokrata szellemben alakul meg a szövetség, örömmel vállal benne szerepet.

Áder az Orbán kormányt dícsérte

Áder János, a párt parlamenti frakciójának vezetője arról beszélt, hogy 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány ideje alatt valóban új távlatok nyíltak, az ország akkor vált alkalmassá arra, hogy csatlakozni tudjon az európai polgári demokráciák közösségéhez. Szerinte ennek köszönhető, hogy "minden mai kormányzati balfogás ellenére" Magyarország gazdasági kilátásai még mindig nem tűnnek reménytelennek. Áder János közölte: "nekünk kell az önfeladás és a sodródás helyett a jóhoz és a boldoguláshoz vezető utat megtalálni".

A Fidesz - Magyar Polgári Pártból születhet meg az első európai léptékű magyarországi néppárt - jelentette ki. Hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy Magyarországon - ugyanúgy, mint Európa szerencsésebb sorsú országaiban - soha többé senki ne írja elő, hogy hol és mit kell tennie bárkinek ebben az országban, hogy soha többé ne lehessen felségsértési pereket indítani, és senki ellen ne lehessen politikai indítékból rendőrségi eljárást indítani.

Azt szeretnénk, hogy aki egy ország szemébe hazudik, az becsületbeli ügynek tekintse, hogy megkövesse az ország nyilvánosságát - jelentette ki. Áder János szerint "az új polgári kormányra marad a feladat, hogy megerősítse a családokat, a kis- és középvállalkozásokat". Szavai szerint ehhez a felelősséghez kell szabni a feladatokat, és "ezért állunk neki annak, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Pártot hazánk első európai formátumú néppártjává alakítsuk".

A konferencián felszólalt Ternai László Csongrád város volt MDF-es elnöke és Révész Mária, volt MDF-es pécsi alpolgármester, akik egybehangzóan azt mondták, hogy szerintük a demokrata fórumnak részt kellene vennie ebben a szövetségben. Hozzátették: fájdalmas döntés volt távozásuk az MDF-ből, de meg kellett tenniük, és remélik, hogy ez jótékonyan hat majd a fórum további működésére. Hangoztatták: "2006-tól csak úgy győzhetünk, ha egy a tábor, egy a zászló".