Sok autós komolyan vette a szmogriadót

2009.01.12. 12:31
A főpolgármesteri hivatal megbízásából ma reggel a város két pontján forgalomszámlálást végzett a Fővárosi Közterület-felügyelet. A gyorsfelmérés alapján megállapítható, hogy az érintett budapestiek közel fele komolyan vette a szmogriadó riasztási fokozatát és nem használta pártalan rendszámú autóját. Szegeden péntekig ingyenes a tömegközlekedés.

A forgalomszámlálás szerint hétfőn reggel a Dózsa György úton egy óra alatt 2000 személyautó közlekedett, ebből 1300 páros, 700 páratlan rendszámmal. Az Alkotás úton ugyanezen idő alatt 1400 autó haladt, közülük 900 páros, 500 pedig páratlan rendszámmal.

gyur2

Még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is villamossal ment munkába.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szerint ennek alapján megállapítható, hogy a budapestiek közel fele annak ellenére betartotta a jogszabályt, hogy azt egyelőre nem szankcionálja a KRESZ.

Ha a Budapesten közlekedők a felmérésben szereplőkhöz hasonlóan reagáltak a szmogriadóra, akkor feltételezhető, hogy mintegy 200 ezerrel kevesebb gépkocsi közlekedett ma Budapesten a szokásos 1,1 millióhoz képest.

Képek a füstködös Budapestről

A főpolgármester köszönetét fejezi ki a jogszabályt önkéntesen betartó autósoknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a vártnál rövidebb idő alatt javuljon Budapest levegőminősége és a szmogriadó riasztási fokozata, a meteorológiai helyzettől függően, akár már kedden visszavonható legyen.

Vizelyi Márta, a Fővinform ügyeletese elmondta, pontos méréseik nincsenek, de a forgalomfigyelő kamerák képei alapján úgy becsülhető, hogy nem csökkent a forgalom a szmogriadó bevezetésével, azaz körülbelül ugyanannyi gépjármű van az utakon, mint múlt hét hétfőn.

Szegeden ingyenes a tömegközlekedés

Szegeden az elmúlt két napban a levegőben mért szálló por koncentrációja meghaladta a riasztási küszöbértéket, a szennyezés csökkentéséért hétfőtől ingyenesen használható a tömegközlekedés a városban, tájékoztatott az önkormányzat szóvivője. Vécsey Ágnes elmondta, Botka László polgármester a személygépjármű-forgalom korlátozását nem akarja elrendelni, mivel a szálló por koncentrációja Szegeden mindössze 20-30 százalékkal haladja meg a riasztási küszöbértéket, szemben más magyar nagyvárosokkal, ahol ez 2-300 százalék.

Azért, hogy a lakosság a saját járműve helyett a közösségi közlekedést vegye igénybe, Szegeden pénteken, január 16-án nulla óráig a város közigazgatási területén belül ingyenes használható a tömegközlekedés. Hétfőtől tilos a város egész közigazgatási területén a szabad téri tűzgyújtást, illetve olyan anyagok égetése, olvasztása, melyek káros anyag kibocsátással járnak. Szintén tilos a gyermekintézményekben - bölcsődékben, óvodákban, általános iskolákban - a gyermekeket a levegőre vinni, illetve nekik bármelyen szabadtéri foglalkoztatást szervezni.