Sólyom elítélte a lejárató kampányt

2006.01.01. 11:20
"Vegyük komolyan a választásokat!" - szólította fel napokkal ezelőtt felvett, a közszolgálati televízióban vasárnap délelőtt leadott újévi beszédében Sólyom László. A köztársasági elnök szerint a szökőár és a romániai árvizek után tapasztalt önzetlen tettek miatt "reményteli nyugalommal" vághatunk neki 2006-nak.

A választásról, az Európai Unióról, a választási ciklusokat átívelő feladatokról, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünnepléséről és az újévi fogadalmakról beszélt Sólyom László. A köztársasági elnök, formabontó módon, első újévi beszédét nem éjfélkor sugározta a köztelevízió, hanem - Sólyom kérésére - napközben.

"Remélem, akik mulattak, jól mulattak, akik szomorkodtak, megvigasztalódtak. Újév napja ünnep - és illik is, hogy az óévbúcsúztatás után emelkedett lélekkel, egy egész év távlatára tekintve, komolyan kezdjük az új esztendőt"- kezdte beszédét a köztársasági elnök.

A választásról "Vegyük komolyan a választásokat" - mondta Sólyom László, aki kiemelte a választópolgárok felelősségét és a felelőtlen ígéretekkel szembeni távolságtartást. "A kampánytanácsadók jól tudják, melyek a leghatásosabb hívószavak, mondatok, színek, taglejtések és arcjátékok. Média-világunkban ez érthető. Én arra lennék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni" - mondta az államfő, aki a rendszerváltás utáni politika bűnének nevezte, hogy "a faji alapon gyártott ellenségre, az osztályellenségre, a külső és a belső ellenségre" játszó módszer nem szűnt meg.

A gazdaságpolitikáról és Európáról "Megtapasztalhattuk, hogy a gazdaságpolitikában viszonylag szűk a mozgástér - ezért is van állandó zavar abban, nevezhető-e egyáltalán jobb- vagy baloldalinak az aktuális kormányok politikája" - mondta Sólyom László. Figyelmeztetett arra, hogy EU-csatlakozásunk után "átfogóbb keretekkel" kell számolnunk, és a belpolitikában Európa érdekeit is szem előtt kell tartanunk.

A hosszú távú feladatokról A szegénység megszüntetését, a tisztességes anyagi gyarapodást, a magyar kultúra és tudomány fenntartását, a határoktól független magyar nemzetet említette felsorolásában a köztársasági elnök. "Ha mi viseljük a terhet, tudnunk kell azt is, melyik párt hogyan vágna bele a régóta halogatott reformokba, mit és hogyan változtatna meg, s főleg: mikor. Nagyobbrészt erről kellene szólnia a kampánynak" - mondta Sólyom László.

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójáról és Bartók Béla születésének 125. évfordulójáról A köztársasági elnök elmélyült és méltó ünneplést kívánt: "Mindkét ünnep a magyarság és az egyetemes emberiség kapcsolatáról szól: szerepünkről a világtörténelemben és az egyetemes művészetben."

Az újévi fogadalmakról Sólyom László szeretné, ha nemcsak magunkra, hanem a családra, a kisebb közösségeinkre és a segítségre szorulókra is gondolnánk. Az önkéntesekről szólva "a Magyar Köztársaság nevében" köszönetet mondott az önzetlen tettekért, "és azért a páratlan segítségért is, ahogy az ország népe megmozdult a szökőár áldozatai, továbbá a bánáti és a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére". Az államfő szerint ezért vághatunk neki "reményteli nyugalommal az új esztendőnek".