Elindult a soproni választási kampány

2005.02.25. 20:17
Bár a fideszes Firtl Mátyás kétszer is ötven százalék fölötti eredményt ért el az őszi, érvénytelen időközi választáson, mégsem ment el a pártok kedve a jelöltállítástól. Az ősszel ringbe szálló jelöltek mellett (lásd keretes írásunkat) Pohl János vállalkozó is harcba indul a mandátumért a Zöld Centrum Párt jelöltjeként. A szocialisták ellenfelük fölénye miatt óvatosak; jelöltjük a 31 éves Csák Ferenc, művészettörténész és politológus.
Április 24-én és május 8-án rendezik a soproni időközi országgyűlési választást, amely ősszel az alacsony részvétel miatt sikertelen volt. Az akkori választói érdektelenség egyik oka, hogy a szocialista párt Kránitz László képviselőjelöltet öt nappal a választás második fordulója előtt visszaléptette, így a szocialista szimpatizánsok már el sem mentek szavazni.

Ötszáz forintos utalványok

Kránitz indulása már az első fordulóban megosztotta a helyi közvéleményt, mivel 2002-ben országos listáról már országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A Fidesz egy héttel a második forduló előtt fordult a helyi választási bizottsághoz, mert a szocialista képviselő 137 nyugdíjasnak osztott szét ötszáz forintos vásárlási utalványokat. Miután az MSZP megyei és országos vezetése is kihátrált a csalással gyanúsított képviselő mögül, Kránitz visszalépett a jelöltségtől. Bővebben > > >

Csákot indítják a szocialisták

A szocialista párt pénteken döntött arról, hogy kit indítson a választáson, ugyanis sem Kránitz László, sem Walter Dezső polgármester nem indul a jelöltségért. Azért, hogy minden az országos vezetés kedve szerint történjen, az egyébként soproni születésű Hiller István pártelnök is Sopronba utazott.

Mint az pénteken este kiderült, a szocialisták Csák Ferenc 31 éves politológust indítják a kétszer is "győztes" Firtl Mátyás ellen. Kránitz László, a párt városi elnöke elmondta, hogy a jelölt az MSZP tagja, Sopronban él, doktori disszertációját a regionális politika témaköréből készítette.

A november 28-i második fordulóban hiába szerezte meg a szavazatok majdnem kilencven százalékát a fideszes Firtl Mátyás, mégsem lett országgyűlési képviselő, mert a részvétel nem érte el a huszonöt százalékot. Az első fordulóban még versenyben volt legnagyobb vetélytársa, a szocialista Kránitz László, de Firtl már akkor több mint huszonkét százalékkal megelőzte a kormánypárti politikust.

Nem lehet elmenni

"Ilyen csalás mellett nem lehetett szó nélkül elmenni" - válaszolta Firtl az Indexnek a felemás győzelem után arra a megjegyzésre, hogy most képviselői mandátumot ünnepelhetne, ha a Fidesz nem jelenti fel Kránitzot vásárlási utalványok osztogatása miatt. A fideszes jelölt örült annak, hogy a második fordulóra ezerötszázzal növelte szavazói számát, szerinte az időközi választásokon "minden idők legnagyobb részvétele" lett volna, ha a baloldali és liberális szavazóknak lett volna kire adniuk szavazataikat.

Sopronban azért kell időközi választásokat tartani, mert a választókerület eddigi képviselője, Szájer József mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, így helye megüresedett.

Sopron: Firtlnek nem volt ellenfele
A második forduló eredményei 96,3 százalékos feldolgozottságnál:

1. Firtl Mátyás (Fidesz) 88,76 százalék,
2. Sárdy Barbara (MIÉP) 4,78 százalék,
3. Friedl László Mihály (független) 4,31 százalék,
4. Kirkovits Balázs (Jobbik) 2,15 százalék.

A választások első fordulójának eredménye:

1. Firtl Mátyás (Fidesz) 53,63 százalék,
2. Kránitz László (MSZP) 34,45 százalék,
3. Kóczán Zoltán (SZDSZ) 4,21 százalék,
4. Sárdy Barbara (MIÉP) 3,09 százalék,
5. Nagy Tamás (MDF) 2,22 százalék,
6. Kirkovits Balázs (Jobbik) 1,24 százalék,
7. Friedl László Mihály (független) 1,16 százalék.

Pozsgay Imre 1990-ben a harmadik helyre futott be a soproni időközi választáson, a második fordulóban már el sem indult. A győzelmet a fideszes Szájer József szerezte meg, a második fordulóban az MDF jelöltjét 217 szavazat különbséggel győzte le. A most a Fidesz színeiben induló Firtl Mátyás a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeként a szavazatok 4,66 százalékát szerezte meg.
A Fidesz 1994-es várakozáson aluli országos szereplése Szájer Józsefnek is vereséget hozott Sopronban. A harmadik helyre befutó politikust a szocialista Boros László és az SZDSZ-es Kertész Zoltán előzte meg, végül a második fordulóban a liberális jelölt - Szájer "átszavazó" táborának köszönhetően - négyezer szavazattal megelőzte a szocialista politikust.
Szájer Józsefet 1998-ban már a Fidesz mellett az MDF is támogatta. A második fordulóba a szocialista Borossal és a tőlük jócskán lemaradó SZDSZ-es Kertésszel jutott. A liberális jelöltre a "hármas döntőben" kétezerrel kevesebben szavaztak, és visszalépése esetén sem tudta volna megakadályozni Szájer második győzelmét.
A 2002-es választáson 1,31 százalékon múlt, hogy Szájer József már az első fordulóban megszerezze a szavazatok több mint a felét és a képviselői mandátumot. A második körbe a Fidesz-MDF-es jelölt mellett a most is induló Kránitz László került és négyezer-ötszázzal kapott kevesebb szavazatot Szájernél, de listáról a parlamentbe jutott.