Szeged nincs rászorulva a kulturális fővárosi címre

2005.02.19. 11:18
Szeged nem pályázott önállóan azért, hogy 2010-ben Európa kulturális fővárosa legyen. A város polgármestere szerint Budapest ölébe hullott volna a cím, ha Szeged is indul, ezért inkább Péccsel közösen próbálják elhódítani a címet. A miniszteri biztos szerint viszont közös indulás nincs, csak egy város nyerhet, a győztestől pedig amúgy is elvárják, hogy pályázatába más városokat is bevonjon.
"Szakemberek bevonásával folyamatosan egyeztetünk a pécsi városvezetéssel, hiszen a közös pályázatnak lesz szegedi és pécsi része is." "Valóban Pécs indul az Európa kulturális fővárosa címért, de közös a pályázatunk." "A páros indulás egy 2010-ig tartó stratégiai együttműködés kezdete." A fenti idézetek Botka László szegedi polgármesternek a Délmagyarországban megjelent nyilatkozataiból valók. A december 31-i határidőig tizenegy város nyújtotta be pályázatát az európai kulturális fővárosi címre, Szeged azonban nincs köztük, mert a városvezetés szerint Péccsel közös pályázatot adott be.

Közös pályázat nincs

Mesterházy Balázs miniszteri biztosa szerint viszont a benyújtott pályázat egyedül Pécsé, a cím egy várost illet majd, közös győztest nem hirdetnek. Elvárás volt ugyanakkor, hogy a pályázók vonjanak be más önkormányzatokat is és ennek mind a tizenegy város eleget tett, de ettől még "páros indulás", "közös pályázat" nincs.

A miniszteri biztos szavait támasztja alá a pécsi pályázat szövege. "Pécs bevonja pályázatába szűkebb, dél-dunántúli régióját, és tágabb, nemzetközi régiójának tőle délre eső kulturális övezetét is" - olvasható például az Öt pillér című részben, de Szegednek egyetlen pillér sem jutott. A pályázat mellékletében harminchárom együttműködő település - például a barcsi, a nagyatádi vagy a sellyei - neve között találjuk Szegedét, mint "kiemelt partnert".

Addigra helikopterrel járunk

"A regionális koncepcióban van benne - magyarázza Kunszt Márta pécsi alpolgármester Szeged szerepét, ami azért nem ugyanaz, mint a "páros indulás" vagy a "közös pályázat". - A második forduló után egyeztetünk partnereinkkel arról, hogy milyen programokat tudunk egymás településére irányítani." A gördülékeny együttműködéshez azonban szükség volna megfelelő összeköttetésre a két város között. Vonattal a leggyorsabban 5 óra 39 perc alatt lehet Pécsről Szegedre érni - a Nyugati és a Déli pályaudvar érintésével. Busszal valamivel kedvezőbb a helyzet, átszállás nélkül jó négy óra lehet megtenni az utat.

"Nekem nem kell bemutatnia a helyzetet, Szegedre jártam egyetemre - állítja le az Index okvetetlenkedő újságíróját a pécsi alpolgármester. - Azért ne felejtse el, hogy 2010 nagyon messze van." Öt év elég hosszú idő, mégsem valószínű, hogy addigra helikopterrel járunk dolgozni. Vagy mégis? "Pécs repülőtere tavaly készült el, Szegeden idén adjuk át a kis- és közepes gépek fogadására alkalmas repteret - bizakodik Botka László, szegedi polgármester. - És a közlemúltban ismét felmerült a déli autópálya megépítése."

Hirtelen jött

A szegediek először akkor kezdtek el kételkedni abban, hogy valóban közös pályázatról van-e szó, amikor novemberben a város napilapjában cikk jelent meg a pályázó magyar és német városok (2010-ben ebből a két országból nyeri el egy-egy város a kulturális főváros címet) berlini plakátkiállításáról. A pécsi plakáton Szeged neve nem szerepelt és a majd' száz apró fényképből álló alkotáson a pécsi alpolgármester szerint is jó, ha öt szegedi képet lehet felismerni. (Az Index Szegedet jól ismerő munkatársai a fogadalmi templom tornyát és a színházat fedezték csupán fel.) "Hirtelen jött a felkérés, ezért nem tudtunk kellően felkészülni, de azért sok pécsi képről sem lehet megmondani, hogy hol készült" - nyugtatja meg a kedélyeket a pécsi alpolgármester.

Nincsenek rászorulva

plakát
A pécsi plakát
"Túl van misztifikálva ez a kérdés - nyilatkozza a szegedi polgármester. - Toller Lászlóval, Pécs polgármesterével jelentettük be, hogy elindulunk a címért." Botka elismeri, hogy "komoly mérlegelés" előzte meg a döntést, de Szegednek nem presztízskérdés az önálló indulás. "A pályázó városok közül - nevek említése nélkül - többnek eleve nincs esélye, de a kiírás jó alkalom volt arra, hogy megismertessék városukat - mondta a polgármester. - Mi erre nem vagyunk rászorulva."

Szegednek, jegyezzük meg, ettől még célszerű lett volna elindulni, hiszen annál nagyobb eséllyel nyerhette volna el a kulturális főváros címet. Botka nem jön zavarba: "Budapestet úgy lehet legyőzni, ha mi partnerként és nem önállóan indulunk - kezdte sorolni az érveit. - A címért nem jár pénz."

Hallotta a pletykát

Nyilván mások lennének az érvek, ha Szeged nyerte volna meg Pécset partnervárosnak, de ezen kár elmélkedni. Különösen annak tudatában, hogy újsághírek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányfői pozíció megszerzésében őt támogató Toller László városának ígérte a kulturális fővárosi címet és az ezt megneszelő, szintén szocialista szegedi polgármester nem kívánt nagy erőket mozgósítani a cél érdekében. (Ha ez igaz, akkor Botka különösen jól értesült lehet, mert a tizenegy pályázó közül hét város polgármesterét is támogatta a 2002-es választáson az MSZP - lásd keretes írásunkat.) "Ez találgatás" - reagált Botka László. "A pletykát hallottam, de nem voltam ott az előszobában" - mondta Kunszt Márta.

A kulturális főváros címéért folyó pályázat első fordulójának eredményhirdetése március elején lesz. A zsűri akár az összes jelöltet továbbjuttathatja. A végső győztest a kormány - egy nemzetközi zsűri javaslatára - ősszel nevezi meg.

Pártok és városok
A pályázó városok polgármesterei zömmel az MSZP-SZDSZ táborához tartozó politikusok. Debrecen és Kaposvár annak ellenére kísérli meg a győzelmet, hogy vezetőik pártja 2002-ben ellenzékbe szorult. Szécsi Gábor kecskeméti polgármestertől a Fidesz tavaly márciusban vonta meg a bizalmat.

Budapest - Demszky Gábor - SZDSZ
Debrecen - Kósa Lajos - Fidesz-MDF
Eger - Nagy Imre - MSZP-SZDSZ
Győr - Balogh József - MSZP
Kaposvár - Szita Károly - Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE-Fidelitas
Kecskemét - Szécsi Gábor - Fidesz-MDF
Miskolc - Káli Sándor - MSZP-SZDSZ
Pécs - Toller László - MSZP
Sopron - Walter Dezső - MSZP-SZDSZ
Székesfehérvár - Warvasovszky Tihamér - MSZP-SZDSZ-FMNYP-FPE
Veszprém - Dióssy László - SZDSZ-MSZP-SZV