Botrány az MSZP frakcióülésén

2006.06.26. 14:48
A hétfői parlamenti ülés előtt Veres János pénzügyminiszter a szocialista párt frakciójának vendége volt. A pénzügyminiszter kapott hideget-meleget, a képviselők vérmérséklete szerint. Karsai József Bajnai Gordont lopással vádolta meg.

Információink szerint botrányosan végződött a szocialista párt hétfői frakcióülése. A vendég Veres János pénzügyminiszter volt, akinek több képviselő is felrótta, hogy a lapokból kell értesülniük a különböző döntésekről. Az egyik ilyen téma volt, hogy egybiztosítós, vagy több biztosítós modellt vezessenek-e be az egészségügyben. Volt, aki szerint az újságokban már arról olvasni, hogy a kormány döntött, jóllehet a frakció még nem is tárgyalta a kérdést. "Vannak olyan elképzelések, amelyek már kész döntésekként jelennek meg a sajtóban" - mondta forrásunk.

Tíz ember

Úgy tudjuk, hogy a képviselők zöme azt tette szóvá, hogy Gyurcsány Ferenc tíz emberrel közösen készíti elő a határozatokat, ők is hozzák meg a döntéseket, de a felelősséget a képviselőknek kell vállalniuk. Az egyik informátorunk azt tette szóvá, hogy a közigazgatással, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos döntések nagyon lassan körvonalazódnak.

A legélesebb kirohanást Karsai József szocialista képviselő intézte a pénzügyminiszterhez. Ahogyan informátorunk fogalmazott, Karsai Veresen keresztül "az ő vérmérséklete szerint", húsz percen keresztül" támadta a kormányzat döntéshozóit. Karsainak az a problémája, hogy a túl sok adminisztráció a termelőktől több pénzt fog elvenni, mint amennyi a bevételük.

Karsai közös teherviselést akar, de csak "megfelelő jövedelmi viszonyok között", és szóvá tette a magas tb-járulékkal sújtott mezőgazdaságot. Karsai követelte, hogy a döntések előtt a frakció tárgyaljon erről is. "A tükörbe nézek és szemen köpöm magam, majd megteszem ugyanezt tükör nélkül, végül lemondok, ha nem képviselhetem népemet. Engem megválasztottak, nem császári, királyi rendszer van. Nem gombnyomogató János vagyok" - hangoztatta - információink szerint - dühödten a képviselő.

Bajnai és az akasztott ember

Karsai és még mások is azt hiányolták, hogy a kormányzat működése egyelőre elfedi a célokat. "Látni akarjuk, mi az alagút vége" - fogalmazott forrásunk. "Nem ismerjük a gazdaságfejlesztés irányát, milyen munkahelyeket teremtenek, mik azok az iparágak, amelyket fejlesztenek" - sorolta egy képviselő.

Kiderült, hogy a következő héten Bajnai Gordon lesz a frakció vendége. Karsai azt kérdezte a frakcióvezetéstől, hogy majd megkérdezheti-e Bajnaitól, ő és az apja mikor adja vissza azokat a milliárdokat, amelyeket elloptak, például a Hajdúbét eladásakor.

Karsai egy olyan parasztról is említést tett, aki "Bajnai miatt akasztotta fel magát". Szerinte ötmilliárd forint a madárinfluenza miatti kár, amiből az EU csak egymilliárdot finanszíroz, Karsai azt feszegette, honnan lesz pénz, és ki fogja kifizetni a baromfitartók takarmányát. Szerinte a következő hónapokban - mivel a bankok megszüntették a hitelek finanszírozását - 6 milliárd jószág fog éhen dögleni.

Az általunk megkérdezett szocialista párttagok többsége ugyanakkor bagatelizálta a frakcióülésen történteket.