Szili jelölt marad

2005.06.06. 17:39
Örömmel fogadták a szocialisták, hogy jelöltjüket, Szili Katalint más frakció tagjai is támogatták az államfőválasztás első, hétfői fordulójában. Ugyanakkor elítélték a Fideszt, amelynek képviselői nem szavaztak, így "megalázták saját jelöltjüket". Az SZDSZ közös jelöltet akar.
Szili Katalin a hétfői eredménytelen szavazás végeredményével kapcsolatban az Indexnek azt nyilatkozta, örül és köszöni a bizalmat. A jelenlegi házelnök, akit a szocialisták jelöltek az államfői posztra egyben megerősítette, hogy "végigcsinálja". A Fidesz távolmaradásával kapcsolatban azt mondta, sajnálja, hogy nem vettek részt a szavazáson.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fidesz lépésével kapcsolatban úgy fogalmazott, a köztársasági elnöki poszt nem játék, nem taktikai küzdelem. Elmondta, hogy az SZDSZ-szel ma is tárgyalni fog, a továbbiakban pedig koalíciós partnerével "az igazság és szabadság programját" valósítják meg.

Hiller István szocialista pártelnök úgy fogalmazott, hogy a Fidesz megalázta saját jelöltjét, ami - mint mondta - politikailag és erkölcsileg is súlyos dolog.

Újra Szilit jelölték

Lendvai Ildikó azt mondta, hogy ma este a szocialista frakció összes tagja Szili Katalint jelöli államfőnek. (Ez este nyolc óra előtt meg is történt.) A frakcióvezető példátlannak nevezte, hogy az Fidesz nem szavazott saját jelöltjére. Szerinte erről Sólyom László nem is tudott.

Horn Gyula volt miniszterelnök az Indexnek nyilatkozva kellemes meglepetésnek nevezte, hogy Szili Katalin ennyi szavazatot kapott. Szavai szerint a mai szavazás erkölcsi győztese Szili Katalin. Horn Gyula nem tudott arra válaszolni, hogy Szili marad-e a szocialisták jelöltje, mint mondta, ebbe "nem lát bele".

Az SZDSZ közös jelöltet akar
Az SZDSZ továbbra is úgy látja, hogy Szili Katalinnak nincs meg a szükséges többsége az államfőválasztáson, ezért ismét közös államfőjelölt állítását javasolják a koalíciós partnernek, közölte a párt elnöke az államfőválasztás első fordulóját követően tartott rendkívüli frakcióülés után újságírókkal hétfőn.

A pártelnök elmondta, az SZDSZ képviselőcsoportjában nem merült fel, hogy megváltoztassák korábbi álláspontjukat, vagyis a keddi fordulókban is felveszik a szavazólapokat, és azokat - ahogy az első fordulóban is - visszaadják. Arra a kérdésére, hogy mi lesz Mécs Imre sorsa, aki a frakcióból egyedül részt vett a szavazásban, Kuncze Gábor azt mondta, ez későbbi kérdés.