Az SZDSZ-ben bővítenék a pártelnök feladatkörét

2007.02.17. 16:01
Az SZDSZ országos tanácsa szombaton tartotta utolsó ülését a március utolsó hétvégéjén esedékes tisztújító küldöttgyűlés előtt. Az ot döntése értelmében csak szűkkörű alapszabály-módosítási javaslatot terjesztenek a küldöttek elé. A testület értékelte az aktuális politikai helyzetet, és úgy döntött, továbbra is támogatják a saját maguk kezdeményezte ötpárti egyeztetéseket.

Szűkkörű alapszabály-módosítást javasol az SZDSZ országos tanácsa (ot) a küldöttgyűlésnek, jelentette be Kuncze Gábor pártelnök a testület szombati ülése után. A módosítási javaslat leglényegesebb pontjai közt szerepel a választókerületi rendszer bevezetése, mely szerint az országgyűlési egyéni választókerületek lennének a párt szervezésének alapjai. A körzet tagsága választaná meg vezetőjét, aki nem feltétlenül lenne a párt parlamenti képviselőjelöltje, hiszen előfordul, hogy egyes jelöltek nem a párt tagjai közül kerülnek ki, mondta Kuncze.

Pártelnöki feladatok
A jelenlegi alapszabály szerint az SZDSZ elnöke



  • előkészíti és vezeti az Országos Ügyvivői Testület üléseit;
  • képviseli az SZDSZ-t és annak minden kapcsolatában;
  • az Országos Ügyvivői Testület előzetes egyetértésével kijelöli esetenkénti helyettesét az Országos Ügyvivői Testület tagjai közül;
  • vezeti az Országos Ügyvivői Testület tevékenységét;
  • rendszeresen beszámol az Országos Tanácsnak az SZDSZ helyzetéről és tevékenységéről;
  • beszámol az országos küldöttgyűlésnek az SZDSZ helyzetéről és tevékenységéről.

Emellett bővülne az elnöki feladatkör is, a jövőben ugyanis egyeztetnie kéne a párt tevékenységéről a választmányi elnökökkel és a választókerületek elnökeivel is. Változna továbbá az ügyvivői testület megválasztásának módja, ami eddig egy fővárosi és egy vidéki listáról hat-hat tag megválasztásával történt. A javaslat szerint megszűnnének a listák, a küldöttek szavaznának tagokra, a 12 legtöbb szavazatot kapott jelölt pedig ügyvivővé válna. Az SZDSZ március utolsó hétvégéjén tartja tisztújító küldöttgyűlését, ami előtt ez volt az ot utolsó ülése.

Éleződik a feszültség

Kuncze Gábor az aktuális politikai helyzet értékelésének kapcsán beszélt arról, hogy megítélésük szerint ismét elkezdődött a feszültség éleződése, ami veszélyes. Az SZDSZ így támogatja, hogy folytatódjanak a liberálisok által kezdeményezett ötpárti egyeztetések, melyekkel biztosítható az állandó párbeszéd, hiszen bizonyos intézkedések átnyúlnak a kormányzati ciklusokon, az eszement szembenállás tehát senkinek nem áll érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is elutasítják az utcai politizálás minden módját.

Az ot ülésén szóba került a pártban jelenleg is folyó belső kampány, melynek tétje, hogy Fodor Gábor vagy Kóka János veszi át a pártelnöki posztot Kuncze Gábortól. Az ot szerint a kampány pozitívan befolyásolja a pártról alakított képet, „érdekesek vagyunk” – mondta Kuncze. Utalt arra, hogy a küldötteknek - a pártok közül egyedüliként - valódi választási lehetőségük lesz, két jelölt között kell dönteniük, akik programokkal, érdemi vitákkal állnak eléjük.

Ellentmondásos a románok és a bolgárok korlátozása

Szent-Iványi István EP-képviselő az uniós munkáról számolt be az ot tagjainak. Hangsúlyozta, tudatosan tartózkodtak attól, hogy a magyarországi belpolitikát Brüsszelbe exportálják, mert ez csak lejáratás lenne, helyette inkább az ország érdekeit képviselik az EU-ban. A liberális frakció által súlypontinak tartott témák ismertetésekor egyebek mellett kitért a korlátlan munkaerőmozgás kérdésére, amiben ellentmondást lát a román és bolgár munkavállalók korlátozása és a magyar célok között. Beszélt még a szolgáltatási irányelvről, az EU további bővítéséről, valamint emberi jogi kérdésekről is, így például a vajdasági magyarverések csökkenő számáról és az ilyen ügyekben már kiszabott komoly büntetésekről.