Nagy hiba lenne nem komolyan venni

2007.02.08. 16:08
Akiket többször megvertek már az utcán, azok sem hülyék, hogy újra nekimenjenek a tömegoszlató rendőröknek, inkább másfajta eszközök után néznek. Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint nagy hiba lenne nem komolyan venni a titkosszolgálatok információit a szélsőséges csoportok készülődéséről.

Csak azért, mert egy kormányzat a birtokába jutott nemzetbiztonsági információk alapján többször bejelenti, hogy terrorveszély fenyegeti az országot, nem válik alaptalan riogatássá, szögezte le az Indexnek nyilatkozva Tarjányi Péter. A biztonsági szakértő szerint ez a tétel beigazolódott számos nyugat-európai országban is, ahol a titkosszolgálatok beszerezték a hiteles információkat a készülődő szélsőséges csoportok tevékenységéről, és ezek az információk nyilvánosságra is kerültek, de sokáig nem történt semmi. Akkor viszont kitört a káosz, amikor végül aztán valóban megtörtént a prognosztizált akció.

Tarjányi Péter szerint ma Magyarországon pontosan olyan helyzet van, amely azt feltételezi, hogy vannak olyan csoportok, amelyek az új, a korábbiaknál vélhetően sikeresebb eszközöket keresnek céljaik elérése érdekében. A közeg ugyanis kifejezetten kedvez a szélsőséges formációk tevékenységének, hiszen adott egy hosszú ideje húzódó, megoldatlan politikai helyzet, van egy olyan célkitűzés - a kormány lemondatása -, amely mögé fel lehet sorakoztatni a szervezkedésre fogékony embereket. Ráadásul ez a társaság az ősszel már egyszer vereséget szenvedett az utcán, nem tudta kicsikarni a miniszterelnök távozását sem. "Akiket többször megvertek már az utcán, azok sem hülyék, hogy újra nekimenjenek a tömegoszlató rendőröknek, inkább új, sokkal rejtettebb módszereket próbálnak ki" - állítja a rendőrségi szakértő.

Tarjányi szerint intő példa az IRA kialakulásának története is, hiszen az elégedetlenkedő írek is utcai tömegdemonstrációkkal kezdték, de a sorozatos vereségek végül egy titkos terrorszervezet létrejöttéhez vezettek. A szakértő véleménye szerint túlzás arra gondolni, hogy már most profi, kiképzett terroristákkal állunk szemben, de aki ismeri a nemzetközi terrorizmus történetét, tudja, hogy az utcai hőbörgés után a következő lépcső a nyílt összecsapás a rendfenntartó erőkkel, utána pedig egyenes az út földalatti szervezkedésekhez.

Nagyon nagy hiba a Fidesz részéről, hogy most is eleve alaptalannak minősíti az információkat, vélekedett Tarjányi, mert az ilyen szervezeteknél racionális viselkedés, hogy a saját oldalról szemelnek ki áldozatot a szimpátia megszerzéséért. A rendőrségi szakértő szerint ez ugyanaz a logika, amely október 23-án a Fidesz tüntetést is belekavarta az utcai harcokba. A káosz kialakult, a kölcsönös vádakból a mélyülő szembenállás került ki győztesen. A felelőség mindkét oldalt érinti - mondja Tarjányi, aki egyetért a Gönczöl-jelentés ezen részével, mert hogy idáig fajultak a dolgok, az egész politikai szektor hibája.