Antifasiszták zavarták meg az antifasiszta tüntetést

2004.10.15. 18:26
Náci provokációk nélkül zajlott a Hősök terére, illetve a Terror Háza Múzeum elé meghirdetett antifasiszta demonstráció pénteken. A kiélezett hangulatra jellemző volt, hogy néhány tüntető provokációnak vélte az ultrabalos punkok kis csoportjának "le a rasszizmussal" skandálását. A provokátornak nézett punkok közül a civil ruhás rendőrök ötöt kiemeltek és a Vörösmarty utcánál a falhoz szorították őket.
Ultrabalos punkok zavarták meg a pénteki Andrássy úti antifasiszta demonstrációt. Az Index helyszíni tudósítójának jelentése szerint háromnegyed hat körül öt hangoskodó fiatalt emeltek ki a rendőrség civilruhás nyomozói. A fiatalokat az Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkánál egy házfalhoz szorították. A rendőrség nyilatkozata szerint ötüket előállították.

A kiemelt öt fiatal egyik, a falhoz állítást elkerülő társa az Index tudósítójának elmondta, hogy maguk is antirasszista tüntetők. Elmondása szerint éppen azt skandálták, hogy "le a rasszizmussal", ám az egyik tüntető ezt provokációnak vélte, és riasztotta a rendőröket.

Több ezren vonulnak

Andrássy út 60.
#alt#
Rendőri intézkedés
A Terror Háza Múzeum épülete Szálasi Ferenc nyilas "nemzetvezető" Nyilaskeresztes Pártjának, a Hungarista Mozgalomnak volt a székháza. Szálasiék hatvan évvel ezelőtt, 1944. október 15-én puccsal vették át a hatalmat, és véres, fasiszta diktatúrát vezettek be, aminek a bevonuló szovjet csapatok vetettek véget. Szálasi Ferencet 1945-ben a népbíróság háborús bűnökért halálra ítélte, majd 1946-ban kivégezték.

Az antifasiszta tüntetők délután négy körül kezdtek el gyülekezni a Műcsarnok előtt. A több ezres tömeget előbb klezmerzene szórakoztatta, majd Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke mondott beszédet. A tüntetők több egyentáblát tartottak a fejük felett, ezeken a "Múltat végkép eltörölni", az "Egy lépést sem tovább, illetve a szóviccel fűszerezett "A fal leomlott, száll a sitt a szemétdombra" felirat volt olvasható.

"Akik eljöttek, olyan emberek, akik arra büszkék, hogy ez a nemzet száz éven át különböző etnikumú és vallású emberek befogadó nemzete volt, amely nemzeti hagyomány 1944. október 15. után végleg megszűnt", jelentette ki Glatz Ferenc. A Tudományos Akadémia volt elnöke felszólalásában reményét fejezte ki, hogy egymás megbecsülését se a rossz idő, se szélsőséges politikai szervezetek nem tudják megzavarni.

Az Index helyszínen tartózkodó tudósítója amúgy sem látott sok esélyt arra, hogy náci tüntetők zavarják meg az antifasiszta demonstrációt. Beszámolója szerint a biztosításra nagy erőkkel kivonuló rendőrség teljesen lezárta a környéket, a biztonságra egy rendőrhelikopter is ügyel. Náci tüntetőket tudósítónk nem látott.

A tüntetőket David Admon, Izrael budapesti nagykövete levélben köszöntötte. A nagykövet "teljes szívvel" támogatja a Mazsihisz felhívását, mint írta, az ő családját is megtizedelte a fasiszta terror.

Szégyen lett volna hallgatni

A Terror Háza Múzeum előtt már tízezer fősnél is nagyobb tömeg gyűlt össze az Index tudósítójának becslése szerint. A tüntetőkhöz az MSZP kongresszusának küldöttei is csatlakoztak, a tömegben feltünt Gyurcsány Ferenc, Juhász Ferenc, Szili Katalin, Szekeres Imre, Kovács László, Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Hiller István is. A tömegben ugyancsak megjelent Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Gyurcsány Ferencet az MTI tudósítása szerint nagy tapssal fogadták. Az Index tudósítója Alföldi Róbertet és Horváth Aladárt is felfedezte a tömegben.

#alt#
Tüntetők az Andrássy úton
A Terror Háza Múzeum előtt felolvasták Mádl Ferenc a demonstrálókhoz címzett levelét. A köztársasági elnök köztársasági elnök elítélte a bal- és jobboldali szélsőségeket. Mádl olaszországi látogatása miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

Magyar Bálint oktatási miniszter a hatvan évvel ezelőtt történtek felelevenítése után arról beszélt, hogy "Szálasi tanítványai" ma is el akartak jönni a Terror Háza elé. "Egy igazi demokrata mindig nyitott arra, hogy megértse vitapartnere álláspontját, de van, amikor a dolgok csak feketék-fehérek. A nácizmus, a hungarizmus, a fasizmus, a rasszizmus ilyen", jelentette ki.

Hat évtized után vannak, akik azt kérdezik, hogyan jelenhettek meg ismét ezek az eszmék, mások szerint azonban csak túlreagáljuk a történteket, mondta. "Szerintem szégyen volna, ha a hungaristák ismét megjelennének az utcákon", jelentette ki Magyar. A rendezvény másik szónoka, Hiller István kultuszminiszter, az MSZP elnökjelöltje volt. "Köztásaság ott van, ahol a családok közösséget alkotnak, falvakat, városokat, országot", mondta. Hiller szerint ha valaki fenyegetően lép fel, akkor a többségnek azonnal válaszolnia kell. "Nem tűrjük a fasizmust semmilyen állapotában", mondta a kultuszminiszter a "Nem kérünk a nácikból" feliratú szónoki emelvény előtt, a Terror Háza Múzeum mellett.

A szervezők ezután megkérték a hallgatóságot, hogy helyezzék el a szinpadon a magukkal hozott virágokat. A demonstráció ezek után békében véget ért.

Évtizedes emlékek

#alt#
Beszéd a Terror Háza előtt
Többek szerint a megmozdulás a kilencvenes évek eleji Demokratikus Chartát idézi, jelentette az Index tudósítója. Ugyanakkor sokak nemtetszését vívta ki, hogy a Munkáspárt vörös csillagokkal és Kommunista Ifjúsági Szövetség feliratú táblákkal vonult fel. Tudósítónk jelentése szerint annyi rendőr biztosította a tüntetést, hogy még a környező kocsmákat is ötpercenként ellenőrizni tudták.

Kiszorították az ellentüntetőket

Eredetileg a hungarista Magyar Jövő Csoport szervezett október 15-ére, a hatvan évvel ezelőtti nyilas hatalomátvétel évfordulójára demonstrációt a Terror Háza elé. Az SZDSZ ifjúsági szervezete ellentüntetést jelentett be ugyanerre a napra és helyszínre. A két szervezet a rendőrséggel és egymással nem tudott megegyezni a területfoglalásról. A vitát végül a fővárosi önkormányzat döntötte el, mert nem a Magyar Jövő Csoportnak, hanem az Új Generációnak adott területfoglalási engedélyt, ezzel a hungarista-demonstráció törvénytelenné vált.

A csoport vezetőjét hétfőn tíz nap elzárásra ítélték, mert a Terror Háza előtt náci karlendítéssel üdvözölte a jelenlévőket.

"Feloszlatták" a Füstirtók egyszemélyes demonstrációját
Negyvenezer forintra büntették Félix Pétert, a Füstirtók Egyesület elnökét, aki csütörtökön egyszemélyes demonstrációt tartott a Terror Háza előtt, áll a szervezet közleményében. Félix azért tiltakozott, mert Johan Béla, akiről népegészségügyi programot neveztek el 2003 áprilisában, a Sztójay-kormány belügyminisztériumi államtitkáraként rendeletek kiadásával hajtotta végre a zsidó törvényeket az egészségügyben. Az MTA közelmúltban kiadott hivatalos állásfoglalása szerint Johan nem méltó arra, hogy egy népegészségügyi program névadója legyen. A közlemény szerint az egészségügyi tárca, a kormány és a parlamenti pártok az MTA állásfoglalását nem veszik tudomásul.
Félixet a demonstráció kezdete után nem sokkal, 9 órakor előállították a VI.-VII. kerületi kapitányságon, ahonnan részletes tanúvallomás-tétel után, 16 órakor távozott. A rendőrség gyorsított szabálysértési eljárás keretében 40 ezer forint bírságot szabott ki rá. Ha azt nem fizeti ki, negyven nap elzárásra is büntethető.