Kik jöhetnek a hétvégén menesztett vezetők után? - találgató

2007.05.21. 07:07
Annyi bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétvégén megvált az igazságügyi és rendészeti minisztertől, az országos rendőrfőkapitánytól, és a budapesti rendőrfőnöktől. A váratlan húzás után nincs biztos utódjelölt.

Az elmúlt hetek sorozatos rendőrségi botrányai után, majd utolsó cseppként azután, hogy kiderült rendőrök erőszakolhattak meg egy 21 éves lányt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétvégén a rendőri vezetés lefejezését határozta el. Szombaton a szocialista párt országos választmányának ülésén a kormányfő az országos és a budapesti rendőrfőkapitányok menesztését jelentette be.

Vasárnapra kiderült, hogy a miniszterelnök a rendőrök főnökétől, az igazságügyi és rendészeti minisztertől is megválik. Petrétei József a kormányfővel folytatott diskurzus után beadta lemondását, amit Gyurcsány elfogadott. A váratlan leváltási hullám - a miniszterelnök közvetlen körnnyezetét leszámítva - váratlanul érte a kormány és a koalíciós pártok első embereit is. Ennek megfelelően utódokról még nem esett szó.

Halmosi Zsoltot és Tóth Gábort említik a legtöbben

A lapok elég nagy szórással találgatják, kik jöhetnek szóba a rendőri vezetők utódaiként. Petrétei utódlásáról viszont csak a Magyar Nemzet kezd el találgatni: szerintük Újhelyi István államtitkár, vagy Vadai Ágnes szocialista képviselő jöhet szóba. Esetleg az, hogy a Meh élén is váltás következik, Szilvásy György megy a rendészeti tárcához, az ő helyét Kiss Péter foglalhatja el.

A Blikk úgy tudja, az ORFK következő vezetőjét Bánfi Ferenc dandártábornoknak fogják hívni. Bánfi jelenleg az EU moldáv-ukrán határmissziójának vezetője. Ha nem ő, akkor esetleg Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese.

A Magyar Hírlap Halmosi Zsoltot, a Hajdú-Bihar megye első emberét nevezi meg lehetséges vezetőként. A Népszabadság csak megpendíti Bánfit, de kizárja, hogy a volt közbiztonsági igazgató elvállalná. A lap Ármos Sándort, Nógrád megye rendőrfőnökét, és ugyancsak a Hajdú megyei első embert említi. A Magyar Nemzet sem hoz más neveket be a köztudatba.

A BRFK élére kisebb a szórás. A Nemzet Tóth Gábort, Gergényi Péter bűnügyi helyettesét említi mint utódot, illetve felmerül Juhász István gödöllői rendőrkapitány neve is. Ugyancsak Tóthot említi a többi napilap is.