Nagy többséggel lett Hajdu az ORTT új elnöke

2003.03.10. 17:58
Megválasztottaz Országgyűlés hétfőn délután az ORTT új elnökének Hajdu Istvánt: A Tisztelt Ház megválasztotta a köztévé kuratóriumi elnökségének újabb két MDF-es tagját is, a Fidesz tiltakozásul kivonult a szavazásról, mert miután nem jelöltek kurátort, képviselet nélkül maradtak a testületben. A Fidesz nem tervez ellenlépéseket, de az MDF-re mutogat, míg az MDF szerint a nagyobbik ellenzéki párt tehet a kialakult helyzetről.
Hétfőn az előzetes várakozásokkal szemben elsöprő többséggel választotta az ORTT új elnökéül Hajdú Istvánt. A Magyar Rádió elnöki tisztét kétszer is betöltő Hajdu 324 igen szavazattal és 19 nem ellenében választották meg. A voksoláson az SZDSZ parlamenti frakciójának jelenlévő tagjai nemmel voksoltak a jelöltre. Korábban kétségesnek tűnt Hajdu elnökké választása, mert kormánypárti politikusok nehezményezték, hogy az aspiráns még rádióelnökként nem akadályozta meg a miniszterelnöki interjúkat.

Hajdu parlamenti bizottsági meghallgatásán közölte: a médiahatóságnál felhalmozódott ügyhátralék ledolgozását tartja legfontosabb feladatának.

Az Országgyűlés hétfőn két új tagot is választott az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe. Kozma Hubát és Kerekes Pált az MDF jelölte kurátornak azután, hogy a két ellenzéki párt nem tudott egyezségre jutni arról, melyik politikai erő, hány kuratóriumi helyet töltsön be. Az MDF ragaszkodott ahhoz, hogy két kurátori helye legyen, míg a Fidesz három tagot akart delegálni.

Konszenzus hiányában az MDF két jelöltet állított, a Fidesz azonban nem élt a jelölés jogával. Így egy hete csak a kormánypártok és az MDF delegáltjait választották meg. A kormánypártok a Fideszre hárították a felelősséget, amiért nem állítottak jelöltet és arra kérték a kisebbik ellenzéki pártot, állítson két újabb jelöltet, hogy a médiatörvénynek megfelelően nyolc tagja legyen a kuratóriumnak, melyek felét az ellenzék, felét pedig a kormánypártok adják. A parlament egy héttel ezelőtt a kuratóriumi elnökség tagjává választotta az MDF által jelölt Bakó Lajost és Peták Istvánt, a szocialista párt által delegált Czeglédi Lászlót és Farkasné Gábor Alicét, illetve az SZDSZ eddigi kurátorait, Haraszti Miklóst és Kozák Mártont.

. Mielőtt szavazásra bocsátotta volna a házelnök az MDF két kurátor-jelöltjét Rogán Antal, a Fidesz nevében azt kérte, halasszák el a voksolást a két új delegált megválasztásáról. Miután a parlament 123 igen szavazattal és 200 nem ellenében elutasította az ügyrendi javaslatot, a Fidesz képviselői kivonultak az ülésteremből. Ezután Kozma Hubát 205-áen, míg Kerekes Pált 208-an támogatták. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a kuratóriumi elnökség elnöke Czeglédi László, elnökhelyettese pedig Kozma Huba lesz.

Pokorni: a Fidesz nem tesz semmit az MDF-fel szemben

A szavazás után Pokorni Zoltán helyettes frakcióvezető azt mondta, hogy a Fidesz nem tesz semmit az MDF-fel szemben azért, mert két kurátorával helyettesítette a párt delegáltjait. Pokorni felszólította a Fidesz minden "hívét", hogy ők se tegyenek ilyen lépéseket. Mint mondta az MDF úgyis "elég nagy bajba manőverezte magát mostani döntésével, és hamarosan rá is jön majd erre magától". Pokorni szerint "a napnál világosabb, hogy törvénytelen az MTV kuratóriumában előállt helyzet, így az nem is fog sokáig fennmaradni": A fideszes politikus kijelentette: "furcsa az a demokrácia, ahol a kormánypártok döntenek arról, hogy ki az ellenzéki, mert a törvény szerint az ellenzéki pártoknak kellett volna döntésre jutniuk a kuratóriumi helyekről.

"Viccnek kicst erős

A fideszes politikus egy Hófehérkéről szóló viccel szemléltette a helyzetet, amelyben a mesehőst csákánnyal mellbevágják, majd megkérdezik, hogy ez csak vicc, vagy komoly, mert "viccnek egy kicsit erős".

Dávid Ibolya kész a további barátságos együttműkdösre

Dávid Ibolya ezzel szemben úgy vélte: a Fidesz kényszerítette ki a két újabb kurátor jelölését, miután az "csonka kuratóriumát akarta legalizálni". Az MDF elnöke szerint pártja egy színvonalas közszolgálati tájékoztatásban érdekelt, és ezért minden törvény adta lehetőséggel él is. Dávid Ibolya a hétfői szavazással lezártnak tekinti az ügyet és kész a további barátságos együttműködésre a Fidesszel, ám továbbra is függetlenül hozza meg döntéseit és vállalja azok következményeit.