Nem demonstrálhat a Vér és Becsület

2003.01.31. 17:14
Miközben a rendőrség közlekedési okokra hivatkozva nem engedélyezte a Vér és Becsület Kulturális Egyesület február 9-ére, a Hősök terére tervezett demonstrációját, a Fiatal Baloldal szintén megakadályozandó a rendezvényt, saját programot jelentett be a meghirdetett időpontra. A vezető kormánypárt ifjúsági tagozata közleményében azt állítja: a rendvédelmi szervek láthatóan tehetetlenek, ezért kellett nekiki lépniük.
A szödligeti Fehér Karácsonyt szervező Vér és Becsület Kulturális Egyesület eredetileg a Várban szeretett volna becsületnapi megemlékezést tartani, de ezt a budavári önkormányzat megakadályozta. A szervezet - amelynek működésének törvényességét az ügyészség ezekben a napokban is vizsgálja -, ezután megpróbálta a megemlékezését a budapesti Hősök terén megtartani, ezt azonban a rendőrség akadályozta meg.

Rendőrségi tiltás

"A Vér és Becsület Kulturális Egyesület képviselője 2003. január 28-án bejelentette, hogy 2003. február 9-én 12 óra és 16 óra között a Budapest XIV., Ajtósi Dürer sortól a Felvonulási téren át a Hősök terére vonulva rendezvényt kíván tartani. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a bejelentésben rögzített időszakban és helyszínen a rendezvény megtartása a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna, ezért azt - a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 8. § (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel - megtiltotta.A bejelentő 2003. január 31-edikén a tiltó határozatot átvette" - tartalmazza a BRFK pénteki közleménye.

Megakadályozandó a neonáci eszmék további térnyerését

Még a rendőrség kommüniké kiadása előtt a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták közleményben tudatta, hogy a neonáci rendezvény megtartását megakadályozandó saját programot jelentettek be a Hősök terére, február 9-ére. Gerő Dániel, a FIBISZ alelnöke elmondta, hogy a terület lefoglalásával az volt a céljuk, hogy megakadályozzák az újfasiszta nézetek további térnyerését. Felelős politikai ifjúsági szervezetként kötelességüknek tartják az újfasiszta és neonáci eszmék terjedésének megakadályozását.

Tehetetlen rendvédelmi szervek

"Mivel az igazságügyi és rendvédelmi szervek láthatóan nem tudnak semmit tenni az ilyen típusú rendezvények, illetve szervezetek ellen, ezért nekünk kell - a magunk módszereivel - megóvniuk a fiatalokat ezektől az ordas eszméktől" - bírálta a hatóságok magatartását az ügyben a Fiatal Baloldal alelnöke. Hangsúlyozta, amennyiben az erre jogosult állami szervek nem teszik meg a szükséges lépéseket, akkor újra és újra élni fognak a rendelkezésükre álló alkotmányos eszközökkel az újfasizmus térnyerésének megakadályozása érdekében.