Búcsúznak a mellékvonalak

2007.03.03. 08:00
Szombaton 14 vasúti mellékvonalon utoljára járnak vonatok. Vasutasok, önkormányzatok, lokálpatrióták mindenhol tartanak megemlékezéseket ebből az alkalomból. Egy-egy mécsessel, koszorúval, a vonal beutazásával búcsúznak.

Pápán (ahonnan vasárnaptól Csorna és Tatabánya felé is busz indul) például délután 2-kor, Kazincbarcikán (a rudabányai pálya kezdőpontján) este 7-kor lesz rendezvény. A Petőfi rádió szintén bejelentkezik majd a Pápa-Tatabánya vonalról. Mezőcsát és Nyékládháza között cigányzenekar vigad majd sírva a Bz motorvonaton.

Az Indóház vasúti magazin mindenhol koordinálja a kezdeményezéseket, különleges iránytáblákat akasztanak az utolsó járatokra, emlékjegyet adnak az utasoknak. (Ezek ingyenesek és természetesen nem jogosítanak utazásra, rendes jegyet váltani kell.) Mint T. Hámori Ferenc főszerkesztő az Indexnek elmondta, ebből az alkalomból nem kívánnak arról vitatkozni, hogy a vonalak bezárása (hivatalos szóhasználattal a személyforgalom szüneteltetése) helyes döntés-e, hogy megfelelő módon hozták-e meg az intézkedéseket. Mindenképpen szeretnének viszont megemlékezni a vasutak szerepéről, amelyet a tér és az idő legyőzésében betöltöttek évtizedeken keresztül. Információink szerint a MÁV lehetőségeihez mérten igyekszik több kocsit járatni utolsó vonatokként, így is előfordulhat azonban, hogy nem minden emlékező fér majd föl.

Az Index minden most megszűnő vonalról egy-egy képgalériával emlékezik meg. (A képek az elmúlt két évben készültek különböző időpontokban.) Szerepel nálunk az az öt vonal is, ahol eddig is (illetve néhol még a hónap végéig) már vonatpótló buszok jártak. A galériák alatt feltüntettük az utolsó vonatok indulási idejét a különböző vonalakon, ezek az időpontok értelemszerűen a megemlékezések idejét is jelentik.


A 13. vonal képeihez kattintson!

A 14. vonal képeihez kattintson!

Indulás Pápáról 19.13-kor, érkezés Tatabányára 22.01-kor (13. vonal). Pápáról 19.20-kor megy az utolsó vonat Csornára, ahová 20.12-kor érkezik.


A 24. vonal képeihez kattintson!

A 27. vonal képeihez kattintson!

24: Zalabér-Batykról 21.50-kor indul az utolsó vonat, 9 perc múlva ér Zalaszentgrótra. 27: Veszprémből 19.57-kor megy a vonat, egy óra alatt ér Lepsénybe, ahonnan 21.35-kor fut ki az utolsó szerelvény, hogy egy órával később érjen Veszprémbe.


A 48. vonal képeihez kattintson!

A 49. vonal képeihez kattintson!

A 48. és a 49. vonalakon már évtizedek óta nem jár vonat, most a vonatpótló buszok szünnek meg.


A 49a vonal képeihez kattintson!

A 62. vonal képeihez kattintson!

A 62-es vonalon 17.57-kor indul Villányból az utolsó vonat, amely 19.39-re van Sellyén. Innen már tavaly május óta vonatpótló busz megy Barcsra. Vasárnaptól mindketten egy rendes buszjáratnak adják át a terepet.


A 64. vonal képeihez kattintson!

A 76. vonal képeihez kattintson!

A 64-esen Pécsváradtól Bátaszékre már évek óta pótlóbusz jár, ez szünik meg most. A 76-oson a 21.25-kor Diósjenőről induló járaton lehet emlékezni. Ez 22.15-kor ér Romhányba, ahonnan a menetrend szerint 5 perc múlva indul vissza, hogy 23.10-kor végleg befejezze útját Diósjenőn.


A 84. vonal képeihez kattintson!

A 88. vonal képeihez kattintson!

84.: Kisterenyéről 19.52-kor fut ki az utolsó vonat hogy 21.24-re érjen Kál-Kápolnára. 88.: Nyékládházáról 23.20-kor indul a megemlékezők vonata, amely éjfél előtt 10 perccel ér Mezőcsátra.


A 95. vonal képeihez kattintson!

A 112. vonal képeihez kattintson!

95.: Kazincbarcika: 19.35-Rudabánya: 20.10, és vissza: Rudabánya: 20.50-Kazincbarcika: 21.25. 112: Nyíregyháza: 15.32-Nyíradony: 16.42, és vissza: Nyíradony: 17.18-Nyíregyháza: 18.28.


A 129. vonal képeihez kattintson!

A 151. vonal képeihez kattintson!

Békésre 19.45-kor indul az emlékezők vonata Muronyból és este nyolckor jön vissza, az út mindkétszer tíz percig tart. (129.) Kunszentmiklós-Tassról Este nyolc előtt tíz perccel indul az utolsó járat, amely 20.55-re ér Dunapatajra. (151.)


A 152. vonal képeihez kattintson!

A 153. vonal képeihez kattintson!

152.: Kecskemét 17.13-Fülöpszállás 18.25, Fülöpszállás 18.35-Kecskemét 19.45. 153: Kiskőrösről 19.03-kor indul az utolsó vonat Kalocsára, és 19.49-re ér oda.

2007 márciusában megszűnő MÁV-vonalak
No. Menetrendi mező száma Megszűnő vonal (megmaradó rész) Hossz (km) Megye
1. 13 (Tatabánya-)Környe-Pápa 86 KoE/GMS/Ves
2. 14 Pápa-Csorna 37 Ves/GMS
3. 24 Zalabér-Batyk-Zalaszentgrót 6 Zal
4. 27 Lepsény-Hajmáskér(-Veszprém) 31 Fej/Ves
5. 62 Sellye-Villány 58 Bar
6. 76 Diósjenő-Romhány 18 Nóg
7. 84 Kisterenye-Kál-Kápolna 55 Hev/Nóg
8. 88 Mezőcsát-Hejőkeresztúr(-Miskolc) 17 BAZ
9. 95 Kazincbarcika-Rudabánya 15 BAZ
10. 112 (Nyíregyháza-)Nagykálló-Nyíradony 23 SSB/HaB
11. 129 Murony-Békés 8 Bék
12. 151 Kunszentmiklós-Tass-Dunapataj 50 BKK
13. 152 Fülöpszállás-Kecskemát alsó(-Kecskemét) 39 BKK
14. 153 Kiskőrös-Kalocsa 31 BKK
Jelenleg vonatpótló busz, az szűnik meg
15. 48 Pincehely-Tamási 17 Tol
16. 49 Dombóvár-Lepsény 94 Tol/Som/Fej
17. 49A Tamási-Fürged 20 Tol
18. 62 (Barcs-)Középrigóc-Sellye 36 Som/Bar
19. 64 (Pécs-)Pécsvárad-Bátaszék 45 Bar/Tol