Gallup: Mélyponton a szocialisták népszerűsége

2003.09.17. 14:09
Öt éves mélypontra került az MSZP a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása szerint: a párt tíz hónap alatt veszítette el támogatóinak felét. A Fidesz ugyanakkor öt éve nem volt ilyen sikeres, mint most. Az SZDSZ viszont az egyedüli kis párt, amely bekerülne a Parlamentbe ha most vasárnap lennének a választások.
A Gallup szeptember eleji közvélemény-kutatása során a megkérdezettek 31 százaléka szavazott volna "egy most vasárnap tartandó választáson" a Fidesz-MPSZ-re és 22 százalék a Magyar Szocialista Pártra.

A Gallup szerint az MSZP nyár elején elkezdődött "mélyrepülése" tovább tart: júniusról júliusra 3 százalékponttal, júliusról augusztusra további 3 százalékponttal, augusztus és szeptember között pedig újabb 3 százalékponttal esett vissza a szocialisták támogatottsága. Tehát az MSZP az idén júniushoz képest elvesztette akkori támogatóiknak mintegy egyharmadát, azaz körülbelül 720.000 szavazót.

A csökkenés tavaly év végéhez (2002. novemberéhez) viszonyítva viszont már 20 százalékpontos. Az MSZP támogatottsága a tíz hónappal ezelőtti szintnek alig több, mint a felére olvadt. Tavaly novemberhez képest az MSZP-nek egymillió hatszázezer emberrel kevesebb támogatója van.

Ennek a veszteségnek a nagysága ugyan nem teljesen példátlan a legújabb kori magyar politikatörténetben (az MDF, a Fidesz, de az MSZP is átélt már hasonló nagyságrendű "zuhanásokat"), de ilyen támogatottság-csökkenés drámai gyorsaságára nemigen akad példa - áll a Gallup elemzésében. A Magyar Szocialista Pártnak ilyen alacsony (20-22 százalékos) támogatottságot utoljára az elmúlt öt év során csak 1998. végén és 1999. legelején (január-február) regisztrált az intézet.

A Fidesz esetében a támogatottság mértéke ugyanebben a periódusban - eltekintve azokat a méréseket, amikor a közös lista támogatottságát mérték - most a legmagasabb. A Fidesz gyakorlatilag a nyár elejére visszaszerezte a korábbi támogatóit. A támogatottsága 2003. június és szeptember között rendre a következőképpen alakult: 31 százalék, 29, 32, 31 százalék. A legnagyobb ellenzéki párt lakossági támogatottságának aránya a nyár folyamán tehát gyakorlatilag nem változott.

Továbbra is igaz tehát, hogy a Fidesz előnye nem az ellenzéki párt lakossági támogatottságának növekedéséből fakad, hanem az MSZP "történelmi mélypontokat" ostromló lejtmenetéből ered. Az MSZP-től elpártolók továbbra is mindenek előtt a bizonytalanok és a nem-szavazók számát gyarapították. Az SZDSZ az adatok szerint eddig szintén nem tudott profitálni az MSZP térvesztéséből. Noha az SZDSZ az egyetlen kis párt, amely átlépi az öt százalékos parlamenti küszöböt a biztos pártválasztó szavazók körében.

Augusztushoz képest 3 százalékponttal romlott a miniszterelnök tevékenységének megítélése, s így 34 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint jól látja el feladatát. 2002 szeptemberében 59 százalék volt ezen a véleményen - egy év alatt tehát 25 százalékponttal csökkent a munkájával elégedettek aránya. Ez a tendencia április óta erősödött.

Az elégedetlenek aránya a tavaly szeptemberi 18 százalékról 49 százalékra nőtt. Az elégedetlenek 31 százalékpontos gyarapodásának eredményeként a lakosságnak már közel fele azon a véleményen van, hogy a kormányfő rosszul látja el feladatát.