A Zuschlag-ügyben bukkant fel a Hír tévés kazetta

2007.09.27. 10:53
A Zuschlag-ügyben nyomozó Bács-Kiskun Megyei Főügyészség házkutatáson megtalálta azt a rejtett kamerás felvételt, amelyen egy kiskunhalasi kistérségi megbízott magyarázza egy vállalkozónak a fejlesztési pályázatok elnyerésének mechanizmusát. A 2005-ben készült videó magánál a kistérségi megbízottnál, Weiszenberger Lászlónál került elő. A felvétel részleteit a Hír tévé szerdán mutatta be. Gyurcsány vizsgálatot rendelt el. Zuschlag Jánost kizárta soraiból az MSZP Bács-Kiskun megyei frakciója.

Az Index információi szerint a Hír tévéhez került, rejtett kamerával rögzített beszélgetés megegyezik azzal, amit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség talált nemrégiben egy, a Zuschlag-ügy vizsgálatában elrendelt házkutatáson.

A lakásában találták a videót

Szabó Ferenc főügyész-helyettes az Index kérdésére elmondta, hogy az azóta előzetesbe helyezett szocialista exképviselővel kapcsolatos nyomozás részeként végeztek házkutatást Weiszenberger Lászlónál. A nyomozók ekkor találták meg a kiskunhalasi képviselőről titokban készült videót. Weiszenberger László 2005-ben kistérségi menedzserként beszélget egy helyi vállalkozóval az állami támogatások megszerzéséről. A főügyész-helyettes hangsúlyozta, Weiszenberger nem gyanúsított a nyári táborok pénzeinek eltüntetésében, azaz a Zuschlag-ügyben, azt azonban nem árulta el, hogy miért került ő is a nyomozók látókörébe. Weiszenberger ügyét a főügyészség külön kezeli, miután a felvétel alapján befolyással üzérkedés gyanúja merült fel.

A Halasi Tükör már megírta

Úgy tudjuk, hogy a Weiszenberger és az inkognitóban maradt vállalkozó beszélgetését a vállalkozó rögzítette 2005-ben. A kazette létezéséről a nyár közepén a Halasi Tükör nevű helyi önkormányzati fenntartású újság adott hírt. Kohout Zoltán főszerkesztő az Indexnek azt mondta: közvetlen forrásból szereztek tudomást a videóról, de a felvételt akkor nem látták. Az írás megjelenése után több televízió, köztük a Hír Tv is érdeklődött a Zuschlag-üggyel kapcsolatba hozott kazetta miatt. Az MTI szerint a beszélgetést egy Kiskunhalas közeli település moteljében, egy belga tükör mögül vették fel. Sajtóinformációk szerint a motelben korábban lányokat futtattak, és feltételezhető, hogy a kiépített szobában már akkor is készítettek felvételeket, melyeket valószinűsiethetően zsarolásra használtak fel.

Weiszenberger bagatellizálta a felvételt

A MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatalától Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vette át a kistérségi megbizottakat, márciustól azonban már önkormányzati és térséi koordinátor néven működik a rendszer. Az átalakítás során jelentős személyi cserék történtek, Weiszenberger László azonban a helyén maradt.

Jekő Attila, a jánoshalmi koordinátor, aki a kiskunhalasi önkormányzatban is Weiszenberger kollégája az Indexnek elmondta, hogy a kazettáról már hónapok óta tudtak, és arról is, hogy az ügyészség házkutatást tartott. Jekő szerint viszont Weiszenberger, akit pillanatnyilag párttársai sem tudnak elérni, azt állította, hogy a felvételen bagatell dolgok vannak. A helyi politikus szerint az MSZP-sekben is csak most, a felvétel nyilvánosságra kerülésekor "állt össze a kép". Jekő szerint a halsi szocialisták hétfői ülésén felszólítják majd Weiszenbergert, hogy mondjon le mandátumáról.

A kistérségi menedzser a Hír tévén bemutatott részletben arról tájékoztatja beszélgetőtársát, hogy kapcsolatai révén rendszeresen intézkedett pályázatok ügyében százalékért. A sikeres pályázók által visszaosztott EU-s és hazai milliókat a minisztériumba kellett vinnie, ő abból kapta meg a részét. A Weiszenbergerre terhelő felvételt az Index információi szerint a vállalkozó több helyen is értékesíteni szerette volna. Jelentős összegeket kért érte több médiumtól, de a szocialistákat is megzsarolta. Így került a videó Weiszenberger birtokába is, és ezt a felvételt találta meg az ügyészség.

Orbán már utalt rá

A Fidesz elnöke egy hete az Infó rádiónak adott nyilatkozatában váratlanul azt állította, hogy lopják az uniós pénzeket. Orbán Viktor határozott állítására, hogy "ma a Magyarországra érkező pénzek nagy részét ellopják", hétfőn a miniszterelnök parlamenti beszédében is reagált. Gyurcsány Ferenc cáfolva az ellenzéki politikus kijelentését, azt mondta, hogy Orbán hazudott, és az ország tisztességes többségét is megvádolta.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az Index kérdésére azt mondta, Orbán Viktor nem tudott a Hír tévé és a Magyar Nemzet birtokába került felvételekről. A szóvivő szerint főnöke "indirekt bizonyítékokra" alapozta kijelentését. Szijjártó szerint Orbán abból vonta le következtetésként, hogy eltűnnek az uniós pénzek, hogy az érkező támogatások ellenére országszerte nem épül szinte semmi, és nem bővülnek a vállalkozások.

Gyurcsány vizsgálatot rendelt el

A kiskunhalasi volt kistérségi megbízott ügyében a miniszterelnök csütörtökön újságíróknak megerősítette: arra utasította Bajnai Gordon minisztert, hogy mentse fel az illetőt és kezdeményezzen rendőrségi eljárást az ügyben. "Nem magyarázkodni és mentegetőzni kell, hanem a leghatározottabban fellépni" - mondta a kormányfő, aki ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy egy országot nem lehet "le tolvaj bandázni".

A kormányfő szerint szabályozni kell a közigazgatást, mert jelenleg parlamenti képviselők ki-be járkálnak a minisztériumokban. Nekik a törvényhozás lenne a dolguk, mégis lobbiznak saját választókerületük érdekében. Azt szeretné, hogy ezek a viszonyok szabályozottak legyenek, "mert az nincs rendben, hogy képviselők a minisztériumok középvezetőivel mind a mai napig ellenőrizetlen körülmények között tárgyalnak".

Gyurcsány Ferenc a Zuschlag-üggyel kapcsolatban, kérdésre válaszolva azt mondta, úgy látja, hogy a gyanúk sejthetően nem megalapozatlanok. Hozzátette, minisztersége idején nem sejtette, hogy szabálytalanul ítélhettek oda pályázati pénzeket. Ha sejtette volna, vizsgálatot rendel el, mondta. (Zuschlag Jánost és személyi titkárát, Katus Ferencet csütörtökön kizárta soraiból az MSZP Bács-Kiskun megyei frakciója.)

Mindenki lebukik

Bajnai Gordon területfejlesztési és önkormányzati miniszter azt kérte kollégáitól, hogy haladéktalanul függesszék fel Weiszenberger László munkaviszonyát. Emellett a "megfelelő lépéseket" is megteszik, ideértve akár a büntetőfeljelentést is, mondta csütörtökön újságírók előtt a tárcavezető.

A miniszter saját magáról úgy fogalmazott, hogy nem naiv és tudja jól, hogy ez a rengeteg pénz sok rossz szándékú embernek is vonzó lehet. De azt üzeni nekik, hogy előbb-utóbb mindenki lebukik, "utolérik, mint a sánta kutyát" és bíróság elé fog kerülni pártállástól függetlenül. Azt mondta, mindent meg fognak tenni azért, hogy ez a lehető legegyszerűbben derülhessen ki.

Bajnai Gordon elmondta, hogy az a kistérségi hálózat, amelyben az érintett képviselő is dolgozott 2005-ben a Miniszterelnöki Hivatal egyik államtitkárságának felügyelete alá tartozott, ezt Nagy Sándor vezette. Az volt a feladatuk, hogy a helyi fejlesztéseket segítsék. (Nagy Sándor szerint a kazettán elhangzó állítás, miszerint a nyertes pályázatokból származó százalékokat a minisztériumba kellett vinni, nem a MEH-re utal. Azt viszont nem árulta el, melyik tárcáról lehet szó. A volt államtitkár szerint borzasztó, hogy egy gazember egy 168 fős hálózat munkáját kérdőjelezi meg egy fura módon készült, furcsa időzítéssel megjelent kazettával.)

Politikai megrendelések

Topolánszky Ákos, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportiminisztérium (GYISM) volt helyettes államtitkára a HVG.HU-nak adott interjújában arról beszélt, hogy annak idején többen politikai érdekeket szolgáló döntéseket követeltek rajta, és a minisztérium többi alkalmazottján. A tárcába bejáró Ujhelyi István, Arató Gergely és Rácz Péter (az Úttörőszövetség volt, bíróság által is elítélt vezetője) állandóan a szemére vetették, hogy a párthoz közel álló politikusok által képviselt városok és régiók nem kapnak pénzt erre a célra. A „meglehetősen agresszíven” vezénylő Mesterházy Attila akkori politikai államtitkár „ezen a területen túllépte az ésszerű és jogos mértéket, és ezt nagyon rossz stílusban tette.”

Topolánszky felidézi, hogy egyszer a sok minisztériumnál pályázó Gyárfás Tamásnak kellett volna négymillió forintot juttatnia, de az illetékes bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelő. „Amikor a döntés nyilvánosságra került, Gyurcsány felhívott telefonon, és elmondta, mennyire kellemetlen neki, mert Gyárfás engem nála feljelentett többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. Végül ismereteim szerint Gyárfás – a felmentésemet követően – megkapta a pénzt.”

A kirúgott helyettes államtitkár szerint Gyurcsány Ferenc új idők új dalaival érkezett, a tárcához, igyekezett hatékonnyá tenni az GYISM működését. „De a helyzet gyorsan megváltozott, Gyurcsány átpozicionálta magát, s már sokkal kevésbé gördített akadályt a politikai igények kielégítése elé a minisztériumban. 2003 végétől már a kormányfői szerepre készült, hosszabb időre elvonult a minisztériumi munkából, hogy Medgyessy utódjaként térhessen vissza.”

+