Az SZDSZ a Fidesz autópálya-építési gyakorlatát bírálja

MTI
2001.12.01. 20:07
Magyarországon 1998 óta bűzlik az autópálya-építés és a bűzt Európában is érzik - közölte Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő szombati, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus felidézve a Fidesz 1998-as ígéreteit közölte: a rendszerváltás óta a legtöbb autópálya-építési program készült, ugyanakkor az elmúlt három és fél évben egyetlen kilométer új autópályát sem adtak át. Megjegyezte: a rendszerváltás óta a legkevesebb autópálya-felújítás történt. Sérelmezte, hogy az építési megbízást pályáztatás nélkül nyerték el a fővállalkozók és mint mondta, emiatt Magyarország - a térségben egyedüliként - elesett az Európai Unió sokmilliárd forintos autópálya-építési támogatásaitól. A 2000. évi uniós országjelentést idézve elmondta: a magyar hatóságok nem alkalmazzák a nemzeti jog által megkövetelt, szokásos közbeszerzési eljárást. - Az előminősített szűk vállalati körből választották ki a tárgyalópartnereket, ezzel az átláthatóság hiányát sugallva és a korrupció benyomását keltve - idézte Magyar Bálint az országjelentést. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy az autópálya építések finanszírozása az adófizetők pénzéből, ellenőrzés nélkül történik. - A Fidesz autópálya-építési gyakorlata semmivel sem gyorsabb, és semmivel sem olcsóbb, mint az előző ciklusé, sőt, tisztességtelenebb, és drágább - fogalmazott Magyar Bálint. Szólt arról, hogy az előző kormányzat idején 170 kilométer új sztrádát építettek és 60 kilométer meglévő autópályát teljesen felújítottak. Az SZDSZ autópálya-építési programjáról szólva: 15 éves álom helyett 4 év alatt eredményt kínálnak. Kifejtette: az uniós támogatások igénybe vételével jelentősen csökkentenék az építés költségeit, és mint mondta, 2006-ra kiépítenék a határtól-határig tartó hazai autópálya hálózatot. A sajtótájékoztatón jelen lévő Lotz Károly, volt közlekedési miniszter adatokra hivatkozva közölte: a most épülő autópálya kilométere minimum 30-50 százalékkal kerül többe, mint az előző kormányzat alatt megvalósuló beruházások esetében.