Az OVB szerint kampánycsendet sértett a Duna TV

MTI
2002.04.07. 20:48
Kampánycsend-sértést követett el a Duna Televízió, amikor vasárnap Pokorni Zoltán Fidesz-pártelnököt szavazását követően műsorában szerepeltette - ezt egyhangúlag meghozott döntésében állapította meg vasárnap délutáni ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület határozatában rögzítette azt is, hogy mindazon médiumok is elkövették a kampánycsendsértést, amelyek vasárnap 19 óra előtt olyan párt képviselőjét bemutatták, megszólaltatták, amely részt vett a választási folyamatban.

Az OVB egy panasz kapcsán foglalkozott a rádiótelefonon terjedő SMS-üzenetek kampánycsendsértő jellegével is. Ennek kapcsán az adott panaszt formai okok miatt, bizonyítottság hiányában elutasították. Rögzítették azonban azt, hogy a későbbiekben az OVB e témakörben állásfoglalást ad ki, mivel a jövőben ez a jelenség, különösen, ha nagy tömegben adnak fel egy adott helyről a választást érintő üzenetet, akkor az kampánycsendsértő jellegű.