Az MSZP márciusban véglegesíti EP-listáját

MTI
2003.10.19. 19:48
A júniusi európai parlamenti választáson a kormányról és az ellenzékről is véleményt mondanak a választók - mondta Kovács László vasárnap.

"Az MSZP elnöksége november végéig dolgozza ki javaslatait az európai parlamenti választásokra összeállítandó listáról, január 15-éig a helyi és a megyei szervezetek, valamint a platformok és a tagozatok teszik meg jelöléseiket, ezt követően az elnökség február 20-áig tesz javaslatot a választmánynak a lista összeállításáról, melyről az utóbbi testület március 20-ig dönt" - fogalmazott a szocialista pártelnök a választmány ülését követően.

Hozzátette: a listát egy tavasszal megtartandó rendkívüli kongresszus hagyja jóvá.

Kovács László elmondta, az európai parlamenti választási lista összeállításánál lényeges szempont, hogy a jelöltek elkötelezettek legyenek a párt politikája és a szociáldemokrata értékek mellett, ugyanakkor a párttagság nem követelmény.

A politikus szavai szerint ugyancsak figyelembe veszik a szakmai felkészültséget, a nyelvtudást. Hozzátette, nem feltétel, de előnyt jelent a közéleti, politikai tapasztalat.