Hét helyen lesz közös koalíciós jelölt

2006.01.14. 10:42
Eddig hét választókerületben született megállapodás közös jelöltekről az MSZP és az SZDSZ között -- mondta el az InfoRádióban Hiller István, az MSZP elnöke. A két párt közös jelöltjei közül három a Szegeden, kettő-kettő pedig a Kecskeméten illetve Szombathelyen indul. A megállapodások jelenleg az első fordulós jelöltekre vonatkoznak, az ezt követő lehetséges együttműködésről az eredmények ismeretében döntenek. Hiller István szerint azonban elképzelhető az is, hogy a két párt között további, már az első fordulóban is közösen támogatott jelöltekről születik megállapodás.