Újabb két szeméyt tartóztattak le Prikkel-ügyben

2007.01.07. 18:58
Összesen már hatan vannak előzetesben a Prikkel házaspár eltűnésével kapcsolatban. A két újabb személyt aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

A Prikkel házaspár eltűnésével összefüggésben két újabb gyanúsítottat tartóztatott le vasárnap a székesfehérvári városi bíróság aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt. Mindketten - védőikkel együtt - megfellebbezték a nyomozási bíró döntését.

A házaspár eltűnésével összefüggésben már hat férfi van előzetes letartóztatásban. Közülük hárman fellebbezést jelentettek be a bíróság döntése ellen.

A vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett 46 éves M. L.-t illetve a 36 éves B.I. -t csütörtök este fogták el Székesfehérváron, azután, hogy utasterében vélhetően emberi csontokkal, megtalálták a házaspár kiégett autóját.

Arra, hogy az utastérben talált csontok valóban emberi maradványok-e, s a Prikkel házaspár csontjai-e, soron kívüli szakértői vizsgálat dönt majd, aminek eredménye egyelőre még nem áll a rendőrség rendelkezésére.

Igaron találták meg a terepjárót

A mezőszilasi Prikkel házaspár - a 43 éves Prikkel Tamás és hasonló korú felesége - december 29-én tűnt el a család nagy értékű terepjárójával együtt.

A rendőrség már másnap nagy erőkkel kezdte meg az eltűntek és autójuk felkutatását, mivel a rendelkezésre álló adatok és a körülmények azt valószínűsítették, hogy bűncselekmény áll az eltűnés hátterében. A nyomozók csütörtök kora estére már tudni vélték, hogy hol keressék az autót.

A kocsit a Fejér megyei Igar határában, a terepet alaposan nem ismerő számára szinte felfedezhetetlen völgykatlanban rejtették el, és gyújtották fel. A kiégett autót, miután a helyszíni szemlét követően bemutatták a sajtónak, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság telepére szállították.

A 43 éves Prikkel Tamást egyébként 2000. évet megelőzően csalás, orgazdaság és lopás miatt ítélte el jogerősen a bíróság.

A Fejér Megyei Ügyészség pedig tavaly nyújtotta be a bírósághoz azt a több vádlottat is érintő vádiratot, amelyben elsőrendű vádlottként Prikkel Tamást az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolják.