'Láthatatlan' alternatív szórakozónegyed, belső udvarokban

2003.06.10. 23:49
A budapesti éjszakai élet új központja rajzolódik ki a hajdani gettó romházaiban, az önkormányzat szimpátiájától kísérve. A háttérben egy lakatlan épületben lakó fogorvos, egymilliárdos szerződés és nemzetközi konfliktus.

A felújításra váró Gozsdu-udvarban szombaton megnyílt szórakozóhely, és egy másik, szintén erzsébetvárosi bérházudvarba telepítendő kocsma tervei láttán úgy tűnik, az utóbbi években fellendült kávéházi- és teraszkultúránk új fejezete kezdődött el.

Már nem csak a keményvonalas elvontak számára fontos, hogy a nyári üzemeléshez szükséges fröccsöt vagy sör-unicum kombót szokatlan környezetben kialakított kocsmákban fogyasszák el.

Már a régi rómaiak is

A romszórakozóhelyek története a régi rómaiak idejébe vezetne minket, így ehelyütt elégséges annyit megjegyezni, hogy a hazai alaptípust a hatodik kerület egy tűzfala tövében nyílt Pótkulcs formálta meg néhány éve. A bejáratot még cégtábla sem jelölte, fokozva a vendégek kiválasztottság tudatát.

A szórakozóhely idény-exodust pedig tavaly honosította meg egy kávézó, amikor is a nyári pangás idejére székekkel, sörcsappal és lampionokkal kitelepült az Erzsébetváros egy lakatlan bérházának udvarára. A Szimplakert néven ismertté vált helyet a hideg beálltáig meglepő tömegben látogatták az artisztikus beállítottságú, artisztikus beállítottságú társat kereső vagy csak igen részeg fiatalok.

Gozsdu-udvar

Sirály Katalin, a Gozsdu-udvarban megnyitott hely "főszervezője" a mind népszerűbb alterkulturális érdeklődést látva vágott bele hét, hasonlóképpen jogi területen dolgozó társával egy Szimplakerthez hasonló szórakozóhely indításába. Budapest legtöbb udvarral és legkevesebb lakóval rendelkező bérházkomplexumában "háború előtti, Margitszigeti, polgári hangulatot" terveztek, megfejelve az ezredforduló vívmányaival.

A Gozsdu-udvar fellövés után
Tekintse meg galériánkat

A fiatal és pályakezdő vendéglátósok szerencséjére a kívánt atmoszféra megteremtéséhez egyszerűen csak alkalmazkodni kellett a filmekből - többek közt a Napfény íze című alkotásból - is ismert tér hangulatához.

A berendezést ennek megfelelően régiségkereskedőktől beszerzett székek, fotelek, asztalok, továbbá virággal beültetett vájdlingok és sparheltek alkotják. A pultra századfordulós újságokat kasíroztak a dekoratőrök, azaz az Iparművészeti Főiskola néhány hallgatója, mint azt első látogatásomkor Sirály Katalin helyszínen munkálkodó húga demonstrálta is.

A nosztalgiázós hangulatot azok a nagy falfelületekre vetített képek lazítják fel, amelyekre a célközönség a Frankhegyi partikról emlékezhet. Lesznek csocsó-asztalok, nyitva tartás déltől hajnalig, továbbá alacsony árak. Sirály Katalin viszonyításul megemlítette, hogy a műanyagpohárba mért, korsónyi sört 300 forint alatt szeretnék tartani.

Túljelentkezés

Az üzemeltető Gang-udvar 2003 Kft. tulajdonosai a szokatlan helyszínre telepített szórakozóhely ötletét az utca túloldalán csúcsrajáró Szimpla-kerttől kapták. Mivel a szimplások szerződése 2002 októberéig szólt, a Gang-udvar 2003 az Erzsébetvárosi önkormányzatnál kérvényezte, és meg is kapta a bontásra váró bérházat, tudtuk meg Gál Györgytől, a kerület Gazdasági bizottságának elnökétől.

Az előző évi helyüket pánikszerűen újra megpályázó szimplások, és az azt már elnyert Gang-udvar 2003 ügyében az önkormányzat végül salamoni döntést hozott. A Szimplakert, havi 300 ezer forint bérleti díjért beköltözhetett bejáratott helyére, Sirály Katalinék pedig havi 400 ezerért megkapták a reprezentatív Gozsdu-udvart.

A helyet október közepéig bérlő Gang-udvar 2003 tulajdonosai a következő szezonban is folytatnák vállalkozásukat, biztosat azonban a ház tisztázatlan jogi helyzete miatt nem mondhatnak. A hét udvarból álló, századfordulón épült házat ugyanis 1998-ban már eladta az önkormányzat a Magyar Ingatlan Kft.-nek, akik luxuslakásokat és üzlethelységeket szeretnének kialakítani az egyedi építésű épülettömbben, erősítette meg értesüléseinket a bizottsági elnök.

A szellemkastély lakói

A nagyívű terveknek, és az önkormányzat számlájára érkező 900 millió forintos vételár besöprésének azonban akadálya, hogy az utolsó lakó, egy fogorvos a felajánlott feltételek mellett nem hajlandó kiköltözni az amúgy szellemkastélyhoz hasonlóan üres házból.

Nemzetközi Gozsdu-helyzet
  
A Gozsdu-udvar helyzete nemzetközi szinten sem mondható stabilnak. A Gozsdu Manó román származású ügyvéd által építtetett, majd alapítványára hagyott ház tulajdonjogi viszonyait Trianon kavarta meg. A román és magyar állam évtizedeken át tartó vitáját egy 1953-as egyezmény látszott rendezni. A felek itt lemondtak minden egymással szembeni pénzügyi-vagyoni követelésről - így a Gozsdu Alapítvány magyarországi ingatlanjáról is.
A román állam időnként felmelegíti az ügyet, noha, mint Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta, az újratárgyalás már rendezett követelések lavináját indítaná el mindkét oldalon.
A minisztérium Tóth szerint egyetért Románia legutóbbi felvetésével, egy Gozsdu-intézet felállításával, amelynek a magyarországi románok kultúrájának ápolása lenne a célja. Egyéb külügyi forrásból azonban úgy tudjuk, a szervezet nem az amúgy papíron már eladott Gozsdu-házban kapna helyet.

Az önkormányzat jogi úton igyekezett érvényt szerezni akaratának, de a hivatal meglepetésére a lakók május végén, első fokon ugyan, de megnyerték a pert. Gál György érdekességképpen megjegyezte, hogy Erzsébetváros annak ellenére vesztett, hogy ügyüket magának a lakástörvénynek megalkotásában is résztvevő Dr. Bálint Tibor képviselte. "Természetesen fellebbezünk" - fogalmazta meg a hivatal álláspontját magabiztosan a gazdasági bizottsági elnök.

Hasonlóképpen kétes a Szimplakertnek otthont adó Király utca 25. számú ház jövője is. Gál elmondta, hogy az önkormányzat szeretné megszüntetni az épület műemléki státuszát, hogy lebonthassa a házat.

Gáspárdi Gergely, az október közepéig szóló szerződéseket megkötő Ingatlankezelő Vállalat elnöke viszont arról biztosította az Indexet , hogy a döntés meghozataláig a kerület szabad utat enged a bohém fiatalok esti szórakozásának. A Szimplához és a Gozsdu-udvarhoz hasonló vállalkozások ugyanis pénzt hoznak a kerületnek, és a környékre vonzzák a fiatalokat, ezzel fellendítve a negyedet.

Szóda

Gáspárdi megemlítette, hogy hamarosan egy harmadik szórakozóhely is nyílhat a környéken. A Szóda nevű, biciklisfutárokra és anime-rajongókra pozícionált kávézó tulajdonosai ugyanis a napokban adták be kérvényüket a Holló utca egyik üresen álló házának használatára.

Kautezky és Stern még a Szódában
Klikk a képre!

Az illetékeseket, a telefonban említett, előző éjszakai nehézségeikre tekintettel kávézójukban kerestem fel. Kautezky Dávid és Stern Péter rekonstruálták a hiányzó néhány óra történetét, majd az emlékezéstől felpezsdülve elmesélték, hogy a napokban írják alá a bérleti szerződést az Erzsébetvárosi Vagyonkezelővel, havi 4-500 ezer forintos bérleti díjról.

Nyitás a ház romos állapota és az engedélyek beszerzésének szükségessége miatt csak július elején várható, mondta Kautezky Dávid, miközben a helyszínre igyekeztünk a cseppfolyós állagú aszfalton.

A Holló utca 12. számú házat csak a kapu ablakain át szemlélhettük meg, de a tulajdonosok leírása alapján könnyen el lehetett képzelni a 15 diavetítővel kevert színorgiát, a graffitysek bevetésével dekorált folyosót, a csocsó-asztalokat, és a dj-pultot, mindazt, amivel a Szóda-kert a város partikulturális rétegét célozza meg.