Élete végéig börtönben marad a 'balástyai rém'

2004.09.10. 14:27
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt az öt nő megölésével vádolt balástyai férfit, aki a jogerős ítélet szerint még feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Szabó Zoltán 1998 áprilisa és 2001 augusztusa között négy fiatal lányt és asszonyt ölt meg.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a "balástyai rém" néven elhíresült Szabó Zoltánt négy nő megölése miatt a Szegedi Táblabíróság pénteken, és a jogerős határozatban kimondta, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadlábra.

A tárgyalóterembe kezén és lábán megbilincselve vezették be Szabó Zoltánt, a bíróság folyosóját és a tárgyalótermet kommandósok őrizték. A táblabíróság Hegedűs István vezette tanácsa a Csongrád Megyei Bíróság tavaly november 20-án hozott nem jogerős ítéletében kiszabott szabadságvesztést helybenhagyta.

Különös kegyetlenséggel

Az első fokon eljáró bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, más aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés és lőfegyverrel való visszaélés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat. A táblabíróság viszont nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésre és lőfegyverrel való visszaélésre változtatta a bűncselekmény minősítését.

A 2003 februárjában lezárult hosszas nyomozás után az ügyészség öt nő megölésével vádolta meg Szabó Zoltánt, a megyei bíróság és az ítélőtábla viszont egy gyilkosságról nem találta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy azt is a vádlott követte el.

Öt halott

Szabó Zoltán 1998 áprilisa és 2001 augusztusa között négy ismerős fiatal lányt és asszonyt ölt meg. Két sértettet - néhány hónap eltéréssel, ismeretlen okkal - egy tanyára csalt, ahol többször fejbe vágta őket, holttestüket pedig a tanya közelében elásta. A harmadik ismerősét egy gyümölcsösben fojtotta meg a vádlott, a holttestet ugyancsak eltemette a közelben.

Bár a holttesteket lemeztelenítve, illetve félig ruhátlanul találták meg, a táblabíróság nem állapította meg kétséget kizáróan, hogy a gyilkosságok oka szexuális indíttatású lett volna, ismertette Hegedűs István az ítélet indoklásában.

A tényállás szerint Szabó Zoltán a negyedik ismerősét pénzért, 300 ezer forintjáért ölte meg; vele is a tanyára ment, ott megkötözte a nő kezét és lábát, megfojtotta, majd eltemette. A tárgyaláson elhangzott, hogy az eljárás során a vádlott megmutatta, hová temette el négy áldozatát, és elmondta, hogyan ölte meg őket, amit a vizsgálatok igazoltak. Vallomásait azonban később visszavonta. Az ügyészség azt állította, hogy egy prostituálttal, akit vasúti sínen holtan találtak, szintén a vádlott végzett, ezt azonban nem tudták rábizonyítani, ezért nem rótta a vádlott terhére sem a megyei bíróság, sem az ítélőtábla.

Elfogultság

A vádlott korábban másik bíróság kijelölését kérte, ugyanis szerinte ügyének nagy mértékű sajtóvisszhangja miatt nem volt várható a Szegedi Ítélőtáblától elfogulatlan ítélkezés. A Legfelsőbb Bíróság elutasította kérelmét, alaptalannak találva a vádlott érvelését.

Az ítélet indoklásánál Hegedűs István hangsúlyozta: a táblabíróságnak olyan határozatot kellett hoznia, ami kizárja, hogy Szabó Zoltán "a társadalom tagjai közé visszatérjen".