Vascsővel verték meg a gyerekek

2006.05.16. 14:04
Egy részeg olaszliszaki férfit úgy megvert két falubéli gyerek, hogy keze és lába is eltört. A rendőrség intézetben helyeztetné el a fiúkat.

Gyerekek vertek meg egy férfit vascsővel és karóval a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, derül ki a megyei rendőrkapitányság keddi közleményéből. Az eset két hete, május elején történt, amikor a részeg férfi az egyik helyi italboltból hazafelé tartott. A két gyermekkorú fiú - az egyik 12, a másik 13 éves - utánament a házába, ahol pénzt kértek tőle, majd - mivel nem adott nekik - megverték. A bántalmazott embert meg is fenyegették, hogy ha kihívja a rendőröket, akkor nagyon megbánja, mondta el az Indexnek Nagy János alezredes, a sárospataki rendőrkapitány.

A férfi felesége - aki szintén ittas volt - ennek ellenére rendőrt hívott, a kiérkező járőröknek nagyjából elmondták, hogy mi történt velük. A rendőrök meghallgatták őket, de ekkor még nem volt világos, hogy miért verték meg a férfit, az áldozat a pénzkérésről sem tett említést, ezért a rendőrök különösebb intézkedés nélkül távoztak.

A rendőrök érkezését, majd távozását a gyerekek kifigyelték, majd többször is visszatértek és folytatták a verést. Vascsővel és karóval ütlegelték áldozatukat, akinek eltört a keze és a lába. A brutális gyerekek körülbelül ötszáz forintot vettek el végül a házaspártól.

A rendőrség kivár

A súlyos testi sértésről a rendőrség már csak a kórházba szállítás után értesült, mert a házaspár nem mert újra hozzájuk fordulni. A két gyermekkorú tettes tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A gyerekek fiatal koruk miatt nem büntethetők, ezért a sárospataki rendőrök intézeti elhelyezésüket kérték. Az egyik verekedő, aki szeptemberben lesz 14 éves (ami a magyar jogszabályok szerint a büntethetőség alsó határa), már több esetben is összeütközésbe került a törvénnyel, az iskolában is folyamatosan panasz van rá az uzsonna elvételétől, társai megzsarolásán keresztül a tanárok megfenyegetéséig, de kora miatt eddig mindig megúszta a számonkérést. A rendőrség már korábban eljárást indított a szülők ellen is, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.