Egy dél-koreai diák mészárolta le társait a virginiai egyetemen

2007.04.17. 10:30
A hétfői virginiai mészárlás túlélői nem értik, miért nem figyelmeztették az egyetemen a diákokat, hiszen a két támadás között eltelt két óra, ők mégsem tudtak semmit. Kedden délelőtt közölték a nevét annak a férfinak, aki lelőtt 32 embert, majd végzett magával hétfőn a virginiai műszaki egyetemen.

A rendőrség a kedd délelőtti sajtótájékoztatón közölte: a 23 éves Cso Szjunghuj (Cho Seung-Hui), az egyetem dél-koreai diákja lőtt agyon hétfőn 32 embert a virginiai egyetemen. A rendőrség fegyverszakértői megállapították azt is, hogy feltehetőleg mindkét helyszínen ő lőtt, erre utal, hogy ugyanazt a fegyvert használták a kollégiumban mint az egyetem épületében.


Képek a helyszínről!

Jelenleg úgy tudni, hogy a dél-koreai Cso Szjunghuj megölte exbarátnőjét és annak új szeretőjét az Ambler Johnston Hall kollégium egyik szobájában, majd visszatért a saját szobájába, alaposan felfegyverkezett és hagyott maga után egy üzenetet, mielőtt elindult a Norris Hall felé. Az üzenetről egyelőre nem tudni bizonyosat, csak annyit, hogy nyugtalanító a tartalma. Cso a CNN szerint azt írta az üzenetben, hogy "Ti okoztátok ezt nekem!". De hogy kikre gondol: az első két áldozatra, vagy az általa szintén emlegetett "gazdag gyerekekre", az nem egyértelmű. Az, hogy volt barátnőjére gondolhatott, az néhány kifejezésből sejthető, mint például "bujálkodás", a levél más részeiben viszont "álnok sarlatánokról" szól.


Cso Szjunghuj

Az egyelőre nem világos, hogy mi történt az alatt a két óra alatt, ami eltelt a két lövöldözés közt - a két helyszín közötti távolság körülbelül negyed óra alatt megtehető gyalog.

Cso Szjunghuj személyazonosságát a helyszínen talált két fegyveren rögzített ujjlenyomatok és a bevándorlási hivatal anyagai alapján állapították meg. A fegyverszakértők szerint bizonyos, hogy mindkét helyszínen Cso Szjunghuj lőtt, a kollégiumban és a tantermekben használt egyik fegyver megegyezik. Az ABC News értesülései szerint az egyetemi hallgatónál találtak egy hátizsákot, amiben benne volt egy márciusi számla egy 9 mm-es Glock pisztoly vásárlásáról.

Az új információk megdönteni látszanak azokat a feltételezéseket, hogy esetleg két fegyveres követhette el a hétfői mészárlást. A rendőrség egyelőre nem veti el még ennek lehetőségét.

Zárva marad a Norris Hall

Az egyetem igazgatója bejelentette, hogy még tart a meggyilkoltak hozzátartozóinak értesítése, amíg ez nem fejeződik be, addig nem hozzák nyilvánosságra az áldozatok listáját. A lövöldözés miatt erre a hétre törölnek minden előadást az egyetemen, a Norris Hallt - ahol 30 emberrt ölt meg az ámokfutó - a szemeszter végéig zárva tartják. Helyi idő szerint kettő után (magyar idő szerint kedd este nyolc után) megemlékezés kezdődött, amin részt vett George W. Bush és felesége is.

Rossz helyen, rossz időben

George Bush a megemlékezésen elmondta: ez nemcsak Virginia, nemcsak az egyetem számára jelenti a szomorúság napját, hanem az egész amerikai nemzet számára is. Szerinte az áldozatok nem érdemelték ki semmivel sem az, ami történt velük. Egyszerűen rossz helyen voltak, rossz időben. Bush értelmetlennek nevezte az akciót, amely 32 áldozatot követelt.

Bush nem beszélt arról, hogy korlátozni kellene a fegyverviselés jogát az USA-ban, amely az amerikai alkotmányban is szerepel. Virginiában egyébként rendkívül könnyű fegyverhez jutni - ezt minden elemző és megfigyelő megjegyzi a tragédia kapcsán.

Bush után egyházi, felekezeti megemlékezések zajlottak, rögtön az elnök után egy iszlám hitű férfi, majd egy buddhista nő szólalt fel. Bush előtt Virginia kormányzója beszélt a gyászoló egybegyűltekhez.

Koreai sajnálkozás

Időközben dél-koreai poitikusok és diplomaták is mély sajnálatukat fejezték ki az eset miatt. Az egyik diplomata szörnyűnek nevezte Cso tettét, amely miatt mély eggyüttérzéséről és részvétéről biztosította az áldozatokat. Korea washingtoni nagykövetsége sokkolónak nevezte a történteket. A dél-koreai nemzetiségű ENSZ-főtitkár, Ban Ki-mun pedig tragikus eseményről beszélt.

Tony Blair brit miniszterelnök is sokkolónak nevezte a mészárlást.

Egy jó hírt előzőleg közölt Charles W. Steger: a kórházban lévők közül a három kritikus állapotú sérült már jobban van.

A You Tube-ra időközben felkerült egy videóválogatás az egyetemen rögzített telefonos és egyéb felvételekből:

Bírálatok

A virginai műszaki egyetemen történt, 32 halálos áldozatot követelő lövöldözés túlélői élesen bírálják a hatóságokat, hogy túl sokáig vártak, mielőtt figyelmeztették a diákokat, hogy az elkövető még szabadlábon van. Az ámokfutó - mint kedden reggel kiderült: az egyetem egyik hallgatója - két részletben támadott a kampuszon, először két embert ölt meg majd két órával később további 30-at, végül saját magával is végzett. Részletek >>>


A két helyszín (Forrás: www.cos.vt.edu)

A túlélők szerint a kampuszt az első lövöldözés után azonnal le kellett volna zárni. Az egyetem vezetői azzal védekeznek, hogy nem láthatták előre, hogy lesz egy második támadás is, írja a BBC. A legtöbb diák azt kifogásolja, hogy csak az első lövöldözés után két órával kaptak értesítést emailben, addig nem is tudták, mi történt.

Túlélők beszámolói

A "Virginia Tech" néven közismert egyetemen rengeteg külföldi tanul. Információink szerint jelenleg tíz magyar - zömmel doktori képzésben részt vevő - diák jár a VT-re, a hétfői mészárlás mindannyiukat megrázta, de szerencséjükre őket elkerülte az ámokfutó, egyikük sem sérült meg. Volt aki épp az irodájában dolgozott, amikor dörögni kezdtek a fegyverek. Részletek >>>


Balról: Ambler Johnston Hall - 2 halott, jobbról: Norris Hall - 31 halott

A magányos ámokfutó harminc emberrel végzett a Norris Hall nevű épületben. A lövöldözés itteni túlélői és szemtanúi szerint körülbelül fél óráig tartott a mészárlás, a fegyveres többször is újratöltötte fegyvereit. Bement a helységekbe, bezárta az ajtót, és lőtt. Az egyik diáknak és társainak az volt a szerencséje, hogy idejében észrevették az ámokfutót, aki hiába lövöldözött az elbarikádozott ajtóra, nem jutott be. A szomszédos teremben már nem voltak ilyen szerencsések. Részletek >>>

A CNN idézi a Montgomery Regionális Kórház orvosát, Joseph Cacioppót, aki borzalmas sérülésekről számolt be. Szerinte nem volt olyan lelőtt áldozat, akinek ne legalább három golyó okozta sebe lett volna.

Az egyetem rendőrfőnöke, Wendell Flinchum nem volt hajlandó információt adni arról, hogy feltételezéseik szerint volt, vagy voltak-e további elkövetők. „Nem mondom, hogy valaki még szabadlábon van, de azt sem, hogy nem” – fogalmazott a rendőrfőnök.


Virginia Tech - shooting
Uploaded by vkmag

Megkezdték az áldozatok neveinek közlését


A román Liviu Librescu az egyik lelőtt professzor

A diák Ryan Clark volt, akit elsőként lelőttek a West Ambler Johnston Hall egyik kollégiumi szobájában reggel hét óra körül. A massachusettsi Saugusból származó Ross Alameddine az egyik diákáldozat.

A CNN legutóbbi hírei szerint két professzor is van a halottak között. G.V. Loganathan professzor építész- és környezetmérnöki tudományokat oktatott. A román származású Liviu Librescu elismert gépészmérnök professzora volt az egyetemnek. A férfi holokauszttúlélőként 1978-ban Izraelbe vándorolt ki, majd 1986-ban az Egyesült Államokban telepedett le és épített tudományos karriert. A CNN információi szerint a 75 éves férfi feláldozta magát diákjaiért: az ajtóba állva akadályozta meg, hogy a teremben lévő diákokra is lőjön az ámokfutó.

Az áldozatok teljes névsorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a diákok között már elterjedt, kik vesztették életüket a hétfői ámokfutásban.

Vaklárma volt három másik egyetem megfenyegetése

Az MTI szerint robbantással fenyegető üzenetek és egy téves riasztás nyomán három egyetemet is részben vagy egészben kiürítettek az Egyesült Államokban kedden, mindhárom esetben indokolatlannak bizonyult a riadalom. A texasi Austinban álló St. Edward Egyetem minden épületét átkutatták, miután egy fenyegető üzenetet találtak - közölte az oktatási intézmény egyik illetékese. A rendőrség átvizsgálta a campust, ám nem talált semmit, a hallgatók visszatérhettek.

Tennessee államban a chattanoogai egyetemen három igazgatási épületet kellett elhagyniuk a bent tartózkodóknak kedd reggel, miután egy ismeretlen telefonáló robbantással fenyegetőzött. Az egyetemi biztonsági szolgálat megállapította, hogy ez a fenyegetés is alaptalan volt.

Az oklahomai egyetemen téves riasztás keltett riadalmat. Az illetékesek beszámolója szerint fegyvernek tűnő, gyanús tárgyat láttak valakinél, de nem találtak fegyvert az egyetem területén. Az egyetem igazgatójának közleménye szerint vélhetően egy összetekert jógamatrac okozta a pánikot.

2007. április 16-i mészárlás eseményei

A virginiai műszaki egyetem honlapján kedden közöltek egy kronologikus összeállítást a példátlan hétfői tragédiáról.

7 óra 15 perc: az egyetemi rendőrség vészriasztást kap a West Ambler Johnston Residence Hall kollégiumából. A rendőrök perceken belül a helyszínre érnek és az egyik hálóban egy férfi és egy nő holttestét találják. Mindkettőjüket lelőtték, állapítják meg, ezért azonnal elrendelik az épület biztosítását, minden diákot felszólítanak a kollégiumban, hogy maradjanak a szobáikban a saját érdekükben. A kettős gyilkosság helyszínét lezárják, megkezdik a helyszínelést, az áldozatok azonosítását és a tanúk kihallgatását. A hatóságok ekkor még úgy hiszik, hogy elszigetelt, egyszeri bűncselekményről van szó. A blacksburgi városi rendőrség is a helyszínre ér, segítenek a biztosításban, biztonsági kordont vonnak az épület köré és lezárják az utcát.

7 óra 30 perc: a rendőrök több szálon is keresik azt a személyt, akinek köze lehet a kettős gyilkossághoz.

8 óra 25 perc: az egyetem vezetősége összeül, hogy felmérjék a kollégiumban kialakult helyzetet és döntsenek a többi diák tájékoztatásáról.

9 óra: az egyetemi rendőrség tájékoztatja az egyetem vezetőségét a történtekről a nyomozás állásásról.

9 óra 26 perc: az egyetem dolgozói és diákjai emailben kapnak tájékoztatást a kollégiumban történt kettős gyilkosságról. Az elektronikus levélben az egyetem vezetése kéri, hogy mindenki jelentse, ha bármiféle gyanús mozgást tapasztal. Az egyetem belső telefonos hálózatán szintén figyelmeztetést küldenek szét, az egyetem honlapján megjelenik az első hivatalos nyilatkozat a történtekről.

9 óra 45 perc: az egyetemi rendőrség lövöldözésről kap riasztást a Norris Hallból, ahol osztálytermek, laboratóriumok és tanszéki irodák vannak. Az egyetemi rendőrség és városi kollégáik azonnal a helyszínre mennek, azonban a Norris Hall bejáratát zárva találják. Egy percen belül betörik az elbarikádozott ajtót, mire lövések sorozata felel belülről. A rendőrök a lövések hangját követve felérnek az emeletre. Ahogy felérnek a lövések elhallgatnak. A fegyveres ámokfutót holtan találják, később megállapítják, hogy öngyilkos lett.

9 óra 55 perc: az egyetemi közösséget tájékoztatják a második lövöldözésről.