Vádemelés ifj. Hegedűs Lóránt ellen

2002.06.14. 22:20
Közösség elleni izgatás miatt vádat emelt az ügyészség ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP alelnöke, volt országgyűlési képviselő, valamint Metes György, a párt XVI. kerületi Ébresztő című újságjának főszerkesztője ellen. Csurka István, a MIÉP elnökével szemben ugyanakkor megszüntették a büntetőeljárást.
Társtettességben elkövetett közösség elleni izgatás miatt vádat emelt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP alelnöke, volt országgyűlési képviselő, valamint Metes György, a párt XVI. kerületi Ébresztő című újságjának főszerkesztője ellen - közölte az MTI-vel Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken.

Csurka nem uszított eléggé

Borbély Zoltán az MTI-vel közölte azt is, hogy az ügyészség az ügy kapcsán bűncselekmény hiányában megszüntette Csurka István, a MIÉP elnöke elleni eljárást. Hozzátette: a pártelnök két cikkben is foglalkozott az ifjabb Hegedűs Lóránt elleni eljárással. Ennek kapcsán megemlítette, hogy Csurka István cikkeiben megjelenített véleménye lehet egyesekre nézve sértő, de bűncselekményt nem valósított meg, mert "nem tekinthető mozgósító uszításnak, ami aktív cselekvésre szólít fel".

A Pannon Rádió ügyében nem volt elég bizonyíték

A szóvivő közölte azt is, hogy az eljárást a Pannon Rádió egyik szerkesztője ellen, bizonyítottság hiányában megszüntette az ügyészség. Borbély Zoltán elmondta, hogy a rádióban tavaly szeptemberben leadták Hegedűs Lóránt cikkének szövegét, azonban azt nem lehetett bizonyítani, hogy az eljárás alá vont személy volt a rádió aznapi felelős szerkesztője, illetve hogy ismerte az elhangzott szöveg tartalmát.

A közösség elleni izgatás bűntette a Büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Központ Ügyészségi Nyomozó Hivatal fordult vádemelési javaslattal június 4-én az illetékes kerületi ügyészséghez a cikk kapcsán, közösség elleni izgatás bűntette miatt.

Magánszemélyek tettek feljelentést

A magánszemélyek feljelentése alapján tavaly szeptemberben megindult nyomozás kiterjedt arra is, hogy az inkriminált írást hosszan idézték a Pannon Rádióban, illetve védelmébe vette a Magyar Fórum című hetilap Magyar szemmel című rovatának egyik írása is. Ifj. Hegedűs Lóránt ellen csak azt követően indulhatott meg az eljárás, hogy mentelmi jogát az ügyészség kezdeményezésére januárban felfüggesztette az Országgyűlés.

A MIÉP XVI. kerületi Ébresztő című lapjában tavaly megjelent Keresztyén Magyar Állam című írásában ifj. Hegedűs többek között azt írta: "... a galíciai jöttmentek hada ... nácikat is nem egyszer megszégyenítő fasiszta módszerekkel a Jordán partja mellől, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemzetieskedve, hol kozmopolitán még egyet rúgni a magyarba ... Rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!".

A polgári per eredménytelen volt

Az írás nyomán személyiségi jogi jogsértés, az emberi méltóság megsértése miatt polgári pert is kezdeményezett egy magánszemély ifj. Hegedűs Lóránt, a MIÉP, illetve Csurka István, a párt elnöke ellen, ám az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet, bár joghézagra hivatkozva, érdemben, tartalmilag nem is vizsgálta a kifogásolt cikket. A bíró akkor a szóbeli indoklásban elmondta: a kereset elutasítása a legkevésbé sem jelenti azt, hogy a bíróság helyeselné az abban foglaltakat.