Milliónyi e-mailt fürkésztek Magyarországon

2008.09.11. 13:30
Magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya, miután felmerült a gyanú arra, hogy egy internetszolgáltató elleni támadással illetéktelenek milliónyi postafiók tartalmába tekinthettek be. Egy ismert biztonsági cégnél és több vezető munkatársának lakásán házkutatást is tartottak. Az ellenzékiek szerint a történetet csak a megkopott terrorkártya miatt dobták be Szilvásyék.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feljelentése nyomán indított nyomozást. A Népszabadság csütörtökön azt írta: Szilvásy György, a titkosszolgálatokért felelős miniszter egy folyamatban lévő bűnügy miatt péntekre soron kívüli ülésre hívta össze a nemzetbiztonsági kabinetet.

Újabb gumicsont?

Folyamatban lévő bűnügy miatt demokratikus országban nem ülhet össze egy miniszterekből álló csoport, hívta fel a figyelmet az egyik nemzetbiztonsági ügyekben járatos fideszes politikus. A nyomozásnak megvan a maga menete, amiben a nemzetbiztonsági kabinet nincs benne.

A politikus szerint amúgy is gyanús, hogy egy este lezajlott házkutatásról elkészüljön az értékelés és az még aznap lapzárta előtt kiszivárogjon. Úgy vélekedett, hogy mindez arra utal, hogy a már hiteltelen terrorfenyegetés helyett egy újabb gumicsontot dobnak be a nemzetbiztosnági vonalon dolgozók.

A napilap szerint a lépésre azután került sor, hogy az NNI szerda délután házkutatást tartott egy ismert biztonsági cég telephelyén és több vezető munkatársának lakásán, ahol informatikai eszközöket, számítógépeket és adattárolókat foglalt le. A lefoglalt számítástechnikai eszközökön található adatok elemzésébe szakértőt vonnak be - közölte az NNI csütörtökön.

Az Index értesülése szerint a cég ellen a feljelentést Laborcz Sándor, az NBH főigazgatója tette illegális fegyvertartás miatt, ám a házkutatás során fegyvereket nem találtak az irodákban.

Az akció összefügg egy internetes szolgáltató ellen a közelmúltban végrehajtott elektronikus támadással, amelynek során felmerült az illetéktelen adatkezelés gyanúja. A gyanúsítottak milliónyi postafiók tartalmába nyerhettek betekintést. Ezen adatok révén rekonstruálható a felhasználók üzleti és más kapcsolatrendszere - ismertette a Népszabadság.

Az NNI csütörtökön közölte: az NBH feljelentése alapján rendelték el a nyomozást magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja és más bűncselekmények miatt. A tájékoztatás szerint az NNI munkatársai szerdán több helyszínen házkutatást tartottak, és különböző tárgyakat, "számítástechnikai és adatrögzítésre szolgáló eszközöket" foglaltak le.

A rendőrség közlése szerint az ügyben egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit, és igazságügyi szakértő bevonásával tisztázzák, milyen adatok vannak a számítástechnikai eszközökön.

Bartha László őrnagy a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az Index kérdésére nem kívánta megnevezni az érintett internetszolgáltatót és a biztonsági céget, ahol nyomozást folytattak. Mint mondta, további tájékoztatás az ügyben későbbre várható.

A sajtóból megismert információk alapján indokolt, hogy az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tájékoztatást kapjon az ügyről, mondta az Indexnek Gulyás József, a bizottság SZDSZ-es tagja. A politikus a bizottság elnökénél kezdeményezni fogja a testület összehívását, közölte.