Emberrablás miatt nyomoznak Ophélie ügyében

2009.01.23. 11:19
Emberrablás miatt indított nyomozást a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a december 4-én eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - erősítette meg a Magyat Televízió honlapján található HíradóWeb adásának értesülését az LÜ pénteken. A lány olasz kapcsolatát szeretnék feltérképezni, illetve vizsgálják azt a bejelentést, miszerint szemtanúk látni vélték a lányt egy hónapja Budapesten.

Csütörtökön az Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti és vádelőkészítési főosztálya helyt adott a szülők jogi képviselője által benyújtott panasznak, amelyet a Fővárosi Főügyészség nyomozást elutasító határozatával szemben terjesztett be, közölte Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Ez alapján döntöttek a nyomozás elrendeléséről, amelyet a BRFK-nak kell lefolytatnia.

A szóvivő hangsúlyozta: a mostani döntés nem azt jelenti, hogy az emberrablás megvalósult volna, hanem azt: teljes bizonyossággal nem állítható, hogy nem történt meg. Hozzátette: "ha bármely bűncselekmény megvalósulását teljes bizonyossággal kizárni nem lehet, akkor a feljelentés elutasításának nincs helye".

Borbély Zoltán azt mondta: az, hogy az ügyészség másképp döntött ebben a kérdésben, mint a rendőrség és a Fővárosi Főügyészség, nem jelenti azt, hogy bárki mulasztott volna, csak más eljárás keretében kell vizsgálni a történteket. Hozzátette: a közigazgatási eljárás maximális időtartama 90 nap, és ha ez eredménytelen, tehát a határidő anélkül telik le, hogy nem találnak holttestet, nem derítik fel az eltűnt személy tartózkodási helyét, akkor a közigazgatási eljárást meg kell szüntetni. A nyomozás elrendelésével a lány eltűnésének körülményei a közigazgatási eljáráshoz képest tovább vizsgálhatók - mondta Borbély Zoltán.

Kéreget?

A párizsi ügyészség pénteken újabb nemzetközi bűnügyi jogsegélyre irányuló megkereséssel kíván a magyar hatóságokhoz fordulni azoknak a személyeknek a bejelentései kapcsán, akik azt állítják: több, mint egy hónappal eltűnését követően élve látták Ophélie Bretnachert Budapesten - jelentették pénteken a francia hírforrások. Az ügyészség tájékoztatása szerint két szemtanú, egyikőjük ügyvéd, azt állítja, hogy január 10. és 15. között egy arra a francia diáklányra hasonlító személyt látott a magyar fővárosban, aki december 4-én tűnt el Budapesten. Beszámolójuk szerint a lány zavartan viselkedett, és kéregetett a belvárosban.

A párizsi ügyészség ezért azt kéri a magyar hatóságoktól, hogy folytassanak keresést Budapest kórházaiban, pszichiátriai ellátó helyein, rendelőintézetekben és egyéb beteggondozó helyeken.

Ophélie Bretnacher december 4-én éjjel tűnt el a fővárosban. A rendőrség korábbi közlése szerint eltűnésének éjjelén a lány egy Dohány utcai szórakozóhelyen nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd nem a megszokott útvonalon indult el hazafelé. A térfigyelő kamarák által rögzített utolsó felvételek, amelyeken látható, éjjel háromnegyed kettőkor készültek a Roosevelt térnél. A diáklány táskáját két külföldi egyetemista találta meg a Lánchídon hajnali fél négy körül.

A rendőrség korábban azt közölte: nem teljesen helytállóak azok a sajtóban megjelent információk, ami szerint Ophélie-nek volt egy olasz udvarlója, aki a lány eltűnésének másnapján hazarepült. Az olasz diáktárs valóban szoros baráti viszonyban volt a lánnyal, sokat beszélgettek, sms-eztek, de közelebbi testi, lelki viszony nem volt köztük, Ophélie-nek amúgy is volt egy francia barátja, akivel folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Az olasz fiatalembernek pedig hetekkel előre megváltott repülőjegye volt haza, ezért távozott Magyarországról.

A rendőrök elemezték a lány telefonjának és laptopjának adatait is, ezek alapján térképezték fel kapcsolatait. Az, hogy az olasz diáktárssal közelebbi kapcsolatban volt Ophélie, kitűnik abból is, hogy a napi sms-forgalom közel 80 százalékát az olasz fiatalemberrel bonyolította le, az utolsó sms-t is neki küldte este fél tizenegykor, hogy miért nincs még ott a buliban.

Korábban a dunai vízi rendészet a rajnai csendőrszolgálattal közösen egy nagyteljesítményű szonárral (hangvisszaverődés alapján kereső berendezéssel) átvizsgálta a Duna Lánchíd alatti szakaszát, de holttestet nem talált.

A térfigyelő kamerák felvételei alapján a lány a Deák tér és a Király utca kereszteződésében a Bajcsy-Zsilinszky út felé haladt. Onnan a Zrínyi utcán keresztül a Roosevelt tér felé ment, de nincs felvétel arról, hogy a lány felment volna a Lánchídra.