Mégis börtönbe kerül a Globex-ügy két fő vádlottja

2008.02.06. 09:55
A Globex-ügy két fő vádlottját két év hat hónap helyett hét év, illetve egy év nyolc hónap helyett hat év börtönre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán. Postáné Vellai Györgyike és Vajda László eddig szabadlábon volt, most bilincsben vitték el őket.

Jelentősen súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Globex-ügyben Postáné Vellai Györgyike elsőrendű és Vajda László másodrendű vádlott büntetését. Előbbit két év hat hónap helyett hét év, utóbbit egy év nyolc hónap helyett hat év börtönre ítélték. Az ítélet jogerős, a két fő vádlottat azonnali hatállyal börtönbe vitték a tárgyalóteremből. További öt vádlott felfüggesztett szabadságvesztést kapott, ketten megrovásban részesültek, egy főt pedig minden vád alól felmentettek.

A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfóliókezelés, illetve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.

A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú büntetés túl enyhe volt, mert az elkövetéskor 2-8 év közötti szabadságvesztéssel volt büntethető az első- és másodrendű vádlott tette, a büntetés a halmazatra tekintettel pedig akár 12 év is lehetett volna. Ilyen büntetési tételekre tekintettel az elsőfokú ítélet kirívóan enyhe volt, hiszen 59 kisbefektetőt károsítottak meg, 2,465 milliárd forint tűnt el, és ebből egy forint sem térült meg - hangzott el az indoklásban.

Mégis börtön

A 2006 decemberében kihirdetett elsőfokú ítélet szerint Postáné Vellai Györgyike első rendű vádlottat, a Globex egykori vezérigazgatóját két év hat hónap, Vajda László, másodrendű vádlottat, a cégcsoport egyik tulajdonosát pedig egy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték.

A másodfokú eljárás első tárgyalási napján, január 30-án az ügyész azt kérte, hogy a táblabíróság eljárási hibák miatt helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és utasítsa új eljárásra a Fővárosi Bíróságot.

Az első fokú ítélet alapján sem az első-, sem pedig a másodrendű vádlottnak nem kellett volna börtönbe vonulni, mivel a büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják. Postáné és Vajda két és fél évet ültek előzetesben, így az új ítélet értelmében csaknem öt évet kell még ülniük.

A vád: hatmilliárdos kár

A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfóliókezelés, illetve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.

A Globex-csoportban a vádirat szerint Vellai volt a döntéshozó, de tevékenységéről tudott és abba bele is egyezett Vajda. A Globex a belső forráshiány miatt portfoliókezelésből, illetve tőzsdei bevételeiből kívánta finanszírozni egyéb tevékenységeit, a cégcsoport adatait a valósnál jobb képben tüntették fel.

Az 1989-ben 1 millió forintos tőkével indított Globex-csoport főként budapesti luxusépítkezésekre szakosodott, tevékenységét 1989-1993 között jelentős részben az a Leumi Hitel Bank Rt. finanszírozta, amelynek ügyvezetője akkor Vellai volt. A szakértők már akkoriban figyelmeztették a befektetőket, hogy a társaság vagyonát mesterségesen felpumpálták.

2002 óta szabadlábon

Mégis voltak, akik hittek a Globex vezetőinek. Budapest XII. kerületének vezetői 1995-ben összesen 385 millió forint névértékű részvényt és kincstárjegyeket bíztak rájuk. A XI. kerület vezetői hasonlóan tettek, ők 730 millió forintnyi részvényt bíztak rájuk.

A XII. kerület vezetői már 1996-ban felmondták a szerződést a Globexszel, azonban a korabeli vádirat szerint a hegyvidékiek minimum 35,5 millió forintját bukták el. A XI. kerület 475 millió forintot vesztett a "portfóliókezelésen", míg legrosszabbul Sopron városa járt a vádirat szerint 3 milliárd forint értékben elszenvedett kárral.

Postáné Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban fogták el 1999 januárjában, majd a magyar hatóságok 1999 áprilisában előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Fogva tartásukat két és fél év után, 2001 augusztusában, házi őrizetüket pedig 2002 júliusában szüntette meg a Fővárosi Bíróság.

Cégtörténet

Az első Globex-céget 1989-ben Németországban alapította Vajda László. A cég 1991-ben alakult részvénytársasággá, majd 1993-ban holdingot is létrehoztak, a cégcsoport luxusházak építésével és értékpapírok forgalmazásával, kezelésével foglalkozott. Kötvényeik mesés hozamot ígértek, de a Globex jelentős vagyona mellett veszélyesen eladósodott.

A beruházásokat hitelből fizették, és az önkormányzatoktól kezelésre átvett részvények után sem fizettek, felélték a kisbefektetők által rájuk ruházott értékpapírokat is. A cég vezetői szerint a pénzügyi nehézségek nem voltak előre láthatóak, reális esély volt a követelések visszafizetésére, az összeomláshoz az akkoriban a Postabanknál történtek és a sajtóben megjelent híresztelések vezettek.