Megölte a kémnek látszó tengerimalacot

2003.08.06. 09:37
Ötven napos elzárásra ítélték azt a kaliforniai férfit, aki brutálisan lemészárolta lánya tengerimalacát, mert szerinte az állat a kormánynak kémkedett. A férfi szerint az állat fogain vonalkód volt látható, fejében pedig megfigyelő kamera működött.
A harmincöt éves Benny Zavala éppen korábban elkövetett állatkínzásokért és kábítószerrel való visszaélés miatt kiszabott felfüggesztett büntetésének próbaidejét töltötte, amikor újabb bűncselekményt követett el. A venturai férfi úgy látta, hogy lánya tengerimalaca kémkedik utána, apró szemeivel szinte állandó megfigyelés alatt tartja. Egyszer csak Zavala úgy döntött: leszámol az "ügynökkel". A szomszédok elmondták, látták amint Zavala 2001 szeptemberében egy csavarhúzóval agyonütötte a kisállatot, majd kibelezte, és fogait is kitördelte.

Kamera a fejben

A tengerimalac elpusztítása után Zavala összehívta rokonait majd így szólt hozzájuk: "A jó hír az, hogy a tengerimalac vérzik. A rossz hír, hogy a malac elpusztult." A férfi azzal magyarázta tettét, hogy úgy gondolta: az állat fogain vonalkódok voltak láthatók, fejében pedig egy parányi kamera működött, jelentette az Ananova.

Beszámítható volt

A bíróság szerint a tragédiát az okozta, hogy Zavala továbbra sem hagyott fel az amfetamin származékok használatával. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a férfi beszámítható volt, a paranoia az amfetamin használatának mellékhatása volt. Zavalát ezért kábítószer befolyása alatt elkövetett állatkínzásért ítélték ötvennapos elzárásra.