Firenzét lebénította a havazás

2005.12.29. 13:18
Áramkimaradásokat és közlekedési nehézségeket okoztak a hóviharok csütörtökön Európában. Skandinávia déli részén és Olaszországban több autóutat lezártak. Szlovákiában több halálos balesetet okozott az időjárás.
#alt#
Gyerekek szánkóznak a stockholmi királyi palotánál (Fotók: EPA)

Svédország déli részében négyezer háztartásban okozott áramszünetet a hóvihar. Dánia déli és keleti részén a hatóságok az erős szél, a sűrű havazás és a jeges utak miatt azt tanácsolták a lakosoknak, hogy ha tehetik, maradjanak otthon. Koppenhágától száz kilométerre délre a mentőautók katonai járművek segítségével tudtak csak átjutni a helyenként két méteres hótorlaszokon.

Ausztriában nagy a hó

Az idei tél eddigi legnagyobb hótakarója fogadta csütörtök reggel Felső-Ausztriát. Salzkammergutban húsz centiméterrel nőtt a hóréteg vastagsága az éjszaka folyamán, a már meglévő egyméteresről. A mellékutak helyenként nehezen járhatók voltak, de komolyabb balesetek nem történtek.

#alt#
Autópálya a németországi Panker mellett

Az ország keleti részében sem okozott nagyobb fennakadásokat az időjárás, itt az előző napihoz képest még javult is helyzet.

Erősen havazik Németországban

Erős havazás nehezítette a közlekedést csütörtök reggel Németország keleti és északi részén, a meteorológusok által jósolt közlekedési káosz azonban elmaradt. Csak néhány koccanásos baleset történt az utakon, a légi közlekedésben azonban késésekkel kell számolni.

#alt#
Síelők Prágában

Firenze megbénult

Változatlanul havazott csütörtökön Olaszországban a sajtó hírei szerint. Az A1-es autópálya több szakaszán kötelezővé tették a hólánc használatát, főként az Appenninnekben. Szerte az országban szerdán és csütörtökön több autóutat is le kellett zárni. Firenzében gyakorlatilag megbénult a közlekedés, a város repülőterét szerdán öt órára be kellett zárni.

Gondot okozott a hideg is. Lombardiában ketten fagytak meg, a római Termini főpályaudvaron egy hajléktalan halálát okozta végzetes kihűlés. Nyugat-Franciaországban egy 52 éves nő fagyott halálra. A szociális segélyből élő nő holttestére férje talált rá fából épült kunyhójukban.

Szlovákiában a csütörtök este óta szűnni nem akaró hóvihar számos települést elzárt a külvilágtól, és rendkívüli fennakadásokat okozott a közlekedésben. A hóvihar miatt egy időre lezárták a Pozsonyból Bécsbe vezető út egyik pozsonyi határátkelőjét és a közúti átkelőt Dunacsúnnál Magyarország irányában. Csak téli gumival lehet az országhatárt átlépni, jelentették be.

A rossz látási viszonyok és a tömeges koccanások miatt mindkét irányban le kellett zárni az autópálya Pozsony és Nagyszombat közti szakaszát is. Az alig ötven kilométeres szakaszon mindkét irányban több ráfutásos, mintegy hatvan gépkocsit érintő baleset történt. Öt ember meghalt, 30 megsérült.